Hétfőn fellélegezhetnek Tripoliban a bolgár ápolónők?

Georgi Paranov bolgár elnök, miként az Európai Unió illetékesei is tegnap azt érzékeltették, hogy végül kegyelmet kapnak Líbiában a bolgár ápolónők. Szerdán ugyan Tripoliban a legfelsőbb bíróság megerősítette a halálos ítéletet, ám még van egy utolsó líbiai fórum, amely megváltoztathatja a döntést. Ennek lehetőségét csillantotta meg az a bejelentés is, hogy időközben megállapodásra jutottak a HIV-fertőzött gyerekek szülei és a vádlottak képviselői.

Mint a líbiai külügyminiszter bejelentette: már jövő hétfőn összeül a líbiai legfelsőbb bírói tanács - az igazságügyi miniszter vezette testület -, hogy végső fórumként döntsön a nyolc éve Líbiában raboskodó öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos halálos ítéletének ügyében. Abdel-Rahman Shalgam közölte újságírókkal, hogy "a tanács joga a halálos ítéletet megerősíteni, eltörölni vagy módosítani". Ezt megelőzően hozta meg ötperces ülésén, a vádlottak távollétében döntését a legfelsőbb bíróság: megerősítve a korábban már két ízben is, 2004 májusában, majd perújrafelvételt követően 2006 decemberében kimondott halálos ítéleteket azzal a váddal, hogy szándékosan megfertőztek HIV-vírussal 426 líbiai gyereket Bengázi város klinikáján a 90-es évek végén. (Azóta a gyerekek közül 56 meghalt.)

A vádlottak tagadják a terhükre rótt bűncselekményt, és arra hivatkoztak, hogy kínzással kényszerítették ki tőlük a beismerő nyilatkozatot. A perben külföldi szakértők azt állították, hogy a vírusfertőzés még a bolgár egészségügyi csoport érkezését megelőzően kezdődött a kórházban, illetve az ottani súlyos higiéniai helyzetnek volt betudható.

A líbiai legfelső bíróság tegnapi ítélethirdetésekor nem tettek utalást arra, hogy egy nappal korábban a Moammer Kadhafi líbiai vezető fia által vezetett alapítvány bejelentette: a HIV-fertőzött gyerekek hozzátartozói egyezségre jutottak a vádlottak képviselőivel a fizetendő kártérítésről.

A megállapodás részletei nem ismertek. Értesülések szerint a líbiai családok eredetileg 10 millió euró kártérítést követeltek minden egyes gyerek után, ám ezt az összeget túl nagynak tartották a vádlottak képviseletében, a Kadhafi-alapítvánnyal titkos tárgyalásokat folytató európai uniós szakértők. Bulgária magát a kártérítés szót is kifogásolja, mert azzal beismernék az ápolónők vétkességét. Ebben az összefüggésben értelmezhető Ferrero-Waldner , az unió külkapcsolataiért felelős biztos tegnapi kijelentése, miszerint az EU kész támogatást nyújtani a vírussal fertőzött líbiai gyerekeknek és a benghazi klinikának is. A brüsszeli bizottság elnöke, José Manuel Barroso pedig azt nyilatkozta: meggyőződése, hogy hétfőn kedvező megoldás születik. Egyébként George W. Bush amerikai elnök is üzent Kadhafi államfőnek.

Előfordulhat, hogy a döntés végül a halálos ítélet helyett börtönbüntetés lesz. Erre felkészülve adott Bulgária állampolgárságot júniusban a perben érintett palesztin orvosnak, aki így a két ország közti egyezmény értelmében az ápolónőkkel együtt bulgáriai börtönben tölthetné le büntetését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?