Hepatitis - ismét hátrányos helyzetűeknél

Nem sikerült megtalálni a fertőző forrást, de a vírus jellemzőiből kiindulva nem meglepő, hogy hátrányos szociális helyzetű, rossz higiénés körülmények között élő családokban jelentkezett a betegség. Az érintettek többségének otthonában nincs vízöblítéses vécé, sok helyen még vezetékes víz sincs, márpedig a vírus a széklettel ürül a testből, így az ellene való védekezés leghatékonyabb módja az alapos kézmosás.

Előfordulhat még néhány hepatitises megbetegedés a Somló-hegy környéki falvakban, a tisztiorvosi szolgálat nem számít továbbterjedő fertőzőmájgyulladás-járványra, az augusztus eleje óta regisztrált 31 beteg többsége pedig már gyógyultan távozott az ajkai kórházból - tudtuk meg Bujdosó Lászlótól, az ÁNTSZ közép-dunántúli régiójának igazgatójától.

A Veszprém megye nyugati részén kibontakozott, enyhe lefolyású járvány miatt az elmúlt másfél hónapban a tisztiorvosi szolgálat irányításával 2300 embert oltottak be a hepatitis A-vírus ellen. Mivel elsősorban gyermekek betegedtek meg, így az érintett családtagokon kívül a Somló környéki óvodásoknak és általános iskolásoknak, valamint két ajkai középiskola diákjainak adták be a védőoltást. A környékbeli oktatási és egészségügyi intézményekben a járvány lezárultáig előírták a fertőtlenítő kézmosás alkalmazását.

Bujdosó László elmondta, nem sikerült megtalálniuk a fertőző forrást, de a vírus jellemzőiből kiindulva nem meglepő, hogy hátrányos szociális helyzetű, rossz higiénés körülmények között élő családokban jelentkezett a betegség. Az érintettek többségének otthonában nincs vízöblítéses vécé, sok helyen még vezetékes víz sincs, márpedig a vírus a széklettel ürül a testből, így az ellene való védekezés leghatékonyabb módja az alapos kézmosás.

(2007.09.27. 10:07)

Cseri Péter - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?