Fellendülhet a kórházturizmus

Influenzás madarak és egészségturisták: átalakításra szorul az EU egészségügyi rendszere

Az Európai Unió új egészségügyi koncepciója a látszólag egészséges vándormadarak által okozott járványveszélyen túl a tagállamok egészségügyi rendszerei közötti egyenlőtlenségek csökkentését tűzi ki céljául. Az unió illetékeseinek aggodalmát az Élelmezésügyi Világszervezet (FAO) vezetőjének napokban tett kijelentése fokozta, amely szerint a vándormadarak feltűnés nélkül hurcolhatják a madárinfluenzát egyik tagországból a másikba.

A felhívás azért is keltette fel az érdeklődést, mert az Európai Bizottság felmérése szerint az unió közvéleménye többet vár Brüsszeltől a fertőző betegségek megelőzése terén. A járványok mellett az európai közösségnek szembe kell néznie az elöregedő társadalom jelentette anyagi megterheléssel is, ezért az unió két oldalról közelítené meg az egészségügy problémáját. Az egészségügyi főigazgatóság elképzelése szerint a tagállamok ellátási színvonalát azonos szintre kellene felhozni, emellett azonban lehetővé kell tenni, hogy az EU polgárai átmehessenek egy másik tagországba, ha ott számukra gyorsabban, hatékonyabb egészségügyi kezelést vehetnek igénybe.

Az egészségturizmus legelterjedtebb formája a sürgősségi ellátásokra korlátozódik, ezek az egészségbiztosítási pénztárnál kiváltható európai egészségügyi kártyával vehetőek igénybe. Ezen felül azonban lehetőség van arra is, hogy - előzetes engedélyezést követően, és a küldő ország biztosítójának finanszírozásával - a beteg hosszabb kórházi kezelést vegyen igénybe egy másik tagállamban. A betegmobilitás lehetősége jelenleg nagy fontossággal bír, hiszen a tagállamok ellátórendszerei között jelentős színvonal különbségek vannak.

A legjobb egészségügyi ellátást az osztrák, holland, és francia kórházakban kapják a betegek, Magyarország mindössze a huszonnegyedik helyet érte el a Health Consumer huszonkilenc országot magába foglaló rangsorában. Az új egészségügyi stratégiával, és a betegmobilitás növelésével kapcsolatban még az idén konkrét bejelentéseket tervez az Európai Unió.

x bezár

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!