Emberről emberre is terjedt már a H5N1 vírus

Matematikai elemzéssel kimutatható, hogy emberről emberre is terjedt már a madárinfluenza vírusa - állítják amerikai kutatók.

A Seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársai kidolgoztak egy statisztikai modellt azzal a céllal, hogy egy fertőző betegség felbukkanása után már a kezdeti fázisban megállapítható legyen, hogy veszélyes betegségről van-e szó, illetve hogy járványos mérteket ölt-e majd.

Két olyan esetre alkalmazták modelljüket a Seattle-i tudósok, amikor egy-egy családon belül többen is belehaltak a madárinfluenza H5N1 vírusa okozta fertőzésbe. Mindkét eset 2006-ban történt: az indonéziai Szumátra szigeten egy család nyolc tagja vesztette életét az elsősorban madarak között terjedő betegség következtében, Törökországban pedig egy családon belüli nyolc fertőzésből négy végződött halálesettel.

Mint a kutatócsoport egy szaklapban megjelentetett tanulmányában írta: a kettő közül a szumátrai esetben bizonyítottnak találták, hogy emberről emberre is átterjedt a kór. A török családnál nem találtak erre bizonyítékot, de nem zárják ki a lehetőséget.

Kutatók már korábban is gyanították, hogy nem csak állatról emberre, de emberről emberre is terjedt már át a H5N1 vírus, eddig azonban nem találtak rá bizonyítékot.

A madárinfluenza vírusának H5N1 jelű altípusa megfertőzhet embereket is: 2003 óta 322 megbetegedést okozott, és ebből 195 végződött halállal. Járványügyi szakemberek általános véleménye szerint már régóta esedékes egy világméretű influenzajárvány. Leginkább attól tartanak, hogy kialakulhat a madárinfluenza-vírusnak egy emberek közötti fertőzéssel terjedő változata, ami világméretű járványt lenne képes kiváltani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?