Elkészült az első magyar koronavírusteszt

A hazai fejlesztés lényegesen pontosabb, mint a korábbi COVID-gyorstesztek.

Magyarország a koronavírus elleni védekezés új szakaszába lépett. Most - az emberek egészségének megvédését követően - a gazdaság újraindításán és új munkahelyek teremtésén van a sor - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően. Részletek itt.

Most már sok helyen elérhető térítés ellenében a koronavírusteszt, de fontos tudni, hogy nem mindegy, milyen típust végeztetünk el, ha erre szánjuk el magunkat. A legmegbízhatóbb, egyben legköltségesebb és időigényesebb eljárás az úgynevezett PCR-teszt , amikor az orr- és torokváladékból vesznek mintát. Másik gyakori típus a gyorsteszt, ami a vírus antigénjei alapján mutatja ki, hogy valaki fertőzött-e vagy sem. Ez olcsóbb és - nevéből adódón - gyorsabb módszer, ám sok a megbízhatatlan gyártmány közöttük. A mai bejelentés alapján azonban úgy tűnik, magyar kutatóknak sikerült elérniük, hogy csökkentsék a fals eredmények számát. A teszthez vénás vérvétel szükséges, az eredmény néhány órán belül megvan, a gyártását néhány héten belül kezdik el.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közölte, ez a prototípus egyben azt is jelenti, hogy olyan módszer áll rendelkezésre, amely alapja lehet a szintén hazai oltóanyag kifejlesztésének. A miniszter felidézte, hogy többirányú kutatás indult el a kormány támogatásával, amelynek célja, hogy Magyarország minél előbb önellátó legyen az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina gyártásában. Ennek első lépéseként kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Debreceni Egyetem egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozására.

Fontos megismerni a magyar betegek immunológiai válaszát

Mint mondta, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésben, így a hatásos oltóanyag-fejlesztésben, valamint a betegség eredményes kezelésében alapvető fontosságú, hogy megismerhető legyen a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai válasza, mérni lehessen a szervezetben a fertőzésre adott ellenanyag mennyiségét és "dinamikáját". A teszt kifejlesztésében résztvevők a kutatásaikat saját költségvetésből fedezték, azonban a magyar államnak a kötelezettsége, hogy ezeket a kutatásokat a továbbiakban felkarolja és messzemenően támogassa.

Müller Cecília országos tisztifőorvos pedig elmondta, hogy a koronavírus sikeres izolálása és szaporítsa után elkezdődött a vírus genetikai vizsgálata, beazonosítva azokat vírustörzseket, amelyek a magyarországi megbetegedéseket okozták. Jelentős lépésnek nevezte a teszt kifejlesztését és azt mondta, a teszt által mutatott pontos ellenanyagszint meghatározása fontos, mert ez lényeges vizsgálati anyag lesz a vakcinára adott immunválasznál is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!