Egy kérője akadt a Zalabaromfinak

"Bár többen átvilágították, ám végül egy vételi ajánlat érkezett a Zalabaromfi Feldolgozó és Kereskedelmi Zrt. eladására kiírt pályázatra. A vevőjelölt egy magyar, szakmai befektetőnek minősíthető konzorcium" - mondta lapunknak Somogyi Ferenc, a húsipari vállalat felszámolását végző TM-Line Kft. felszámolóbiztosa.

(Úgy tudjuk két angol vállalat is érdeklődött az üzem iránt, ám végül egyik sem adott be ajánlatot.) A konzorcium által kínált fizetési feltételek elfogadhatók, igaz a megjelölt vételár a meghirdetett 2,4 milliárd forintos irányár alatt marad. Ezen fölül a vevőnek azt is vállalnia kell, hogy a baromfiállományt, a félkész-, késztermékkészletet, valamint a járulékos technológiai anyagokat is megveszi 1,1-1,6 milliárd forintért. Az a május 15-i hitelezői választmányi ülés után dől el, hogy elfogadják-e az ajánlatot.

A korábban a Carnex-csoport egyik ékkövének tartott társaságot éppen a volt tulajdonosa hozta rendkívül nehéz helyzetbe. Bár a cég az ágazat gondjai miatt már 2005-ben is veszteséget hozott össze, ráadásul a madárinfluenza miatt ennek mértéke tavaly jelentősen nőtt is, az igazi gondot az a 7 milliárd forint okozza, amit a Carnex akasztott a Zalabaromfi nyakába, miután a csoport hiteleinek fedezetére adósként jegyeztette be a zalai húsipari céget. A cég árbevétele jelenleg havi 0,8-1 milliárd forint, ami arra elég, hogy a közel 700 főt foglalkoztató üzem minimális veszteséggel működjön.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?