Bíróság előtt a szándékosan fertőző férfi

Hamarosan elkezdődik annak a HIV-fertőzött férfinak a büntetőpere a Budai Központi Kerületi Bíróságon, akit azzal vádolnak, hogy szándékosan fertőzte meg volt feleségét és egykori barátnőjét. Minkét nő HIV-fertőzött lett.

K. Zoltán a vád szerint 2000 nyarán már tisztában volt fertőzöttségével, ennek ellenére 2002 után volt feleségével és barátnőjével is úgy közösült, hogy nem védekezett. Betegségét egyikükkel sem közölte, s a közösüléskor a vád szerint szándékosan fertőzte meg őket. Mindkét hölgy HIV-fertőzött lett. A IX. kerületi ügyészség két rendbeli súlyos egészségromlást eredményező testi sértés miatt emelt vádat ellene, ami 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

K. Zoltán egyébként az első, aki ellen vádat emelt az ügyészség szándékos HIV-fertőzés miatt. Hasonló ügyben 2001-ben indult nyomozás, ám az nem jutott el a vádemelésig. Akkor Gy. Henrik pornószínész ellen indult nyomozás életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt. Azzal gyanúsították, hogy tudott HIV-fertőzöttségéről, ám azt elhallgatva számtalan alkalommal létesített szexuális kapcsolatot. A Fővárosi Főügyészség végül bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást, mondván, az eljárás során nem találtak olyan személyt, aki bizonyíthatóan megfertőződött volna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?