Bárányhimlő: védőoltással megelőzhető a betegség

Budapest, 2007. április 21. (MTI) - A bárányhimlő elleni védőoltás szükségességét hangsúlyozza a Szent László Kórház gyermek infektológusa, aki a védőoltási hét kapcsán az MTI-nek szombaton elmondta: véleménye szerint a háziorvosoknak ajánlani kellene az oltás lehetőségét.

Kevesen tudják, hogy e betegség ellen is van védőoltás, melynek segítségével a súlyos lefolyású betegség elkerülhető - hangsúlyozta Kulcsár Andrea.

A köztudatban gyerekbetegségnek mondott bárányhimlőn a gyermekek 90 százaléka átesik 13 éves kora alatt, és aki egyszer azt megkapta, egy életen át védett lesz a fertőzés ellen.

Aki viszont nem lett bárányhimlős gyermekkorában vagy kamaszként, felnőttként is megkaphatja a betegséget, amely már komoly szövődményeket okozhat, leggyakrabban tüdőgyulladást - tette hozzá a szakorvos, de kiemelte azt is, ha a várandós anyák terhességük alatt kapják meg a fertőzést, károsodhat születendő gyermekük.

Kulcsár Andrea szerint mindenképpen ajánlott az oltás annak, aki 13 éves koráig nem esett át a bárányhimlőn.

Az ideális helyzet az lenne, ha ezt a védőoltást is felvennék a kötelezők közé, ehhez azonban jelentős anyagi forrásokra lenne szükség - mondta, hozzátéve: Európában négy országban kötelező a bárányhimlő elleni oltás.

Elmondta: a Szent László Kórházban évente több száz beteget kezelnek a bárányhimlő szövődményei miatt, és előfordult már haláleset is. A betegség jelentéskötelezett, 2001 óta 45-53 ezer megbetegedést jeleznek az Országos Epidemiológiai Központnak.

A védőoltást a háziorvostól kell kérni, a vakcina ára 6.300-6.700 forint között van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?