Az Omninvest működésével kapcsolatban egyelőre csak kérdések vannak

Budapest, 2007. július 18. (MTI) - Ha sikerült volna vevőt találnia a fejlesztő Omninvest Kft.-nek a madárinfluenza-elleni vakcinára, már tavaly százmilliós bevétel illette volna meg az államot; vevő azonban nincs, ezért eddig kétmilliárd forintba került az adófizetőknek a magyar technológia - írta szerdai számában a Népszabadság.

A lap ismertetése szerint a múlt év őszén kétmilliárd forinttal támogatta az állam az Omninvest Kft.-t. Kissé furcsa módon: pályázat útján. A gyakorlatilag számukra kiírt Asbóth Oszkár innovációs húzóágazati programhoz beadatott pályázatukat elfogadták, s a pénzt az influenza A-vírustörzsének (ide tartozik a H5N1) kutatás-fejlesztésére kapták. A cél az volt, hogy egy esetleges világjárvány esetén legyen hatékony eszköz a lakosság védelmére.

A Népszabadság megkérdezte az oltóanyag-fejlesztő Omninvest Kft.-t, valamint a pénz odaítéléséről döntő állami szervezetet, a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatalt (NKTH), hogy mire költötték el a kétmilliárd forintot? Az Omninvest kft. szóvivője, Németh Zsolt szerint a cég ez irányú tevékenységével kapcsolatos minden részlet üzleti titok. Így arról sem számolhat be, hogy tárgyalnak-e a vakcina, illetve a technológia értékesítéséről bárkivel.

Ezt követően a kormányszóvivői irodától kért választ a napilap, s végül a pénz kifizetésről döntő hivatalhoz jutott. Itt a Népszabadság titoktartási nyilatkozat aláírása mellett betekinthetett a kétmilliárdos állami támogatás odaítélését, valamint a felhasználás körülményeit taglaló dokumentumokba, ám az abban látott adatokat az újság nem hozhatja nyilvánosságra.

A cikk megjegyzi, hogy a látottakból amúgy se lehetne egyértelműen megválaszolni a pénz útját. Az összeg hasznosításáról szóló jelentésekben foglaltakat pór halandó ugyanis aligha érti meg, de még egy gyógyszerkutatásban otthonosan mozgó szakembernek is jó pár - nem nyilvános - adatot kellene ismernie ahhoz, hogy határozott ítéletet alkothasson a pénz felhasználásáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?