Az ENSZ mérsékelte az AIDS-fertőzöttek számára vonatkozó becslését

Az ENSZ illetékes ügynöksége, a UNAIDS idei jelentése szerint 2007 végére 33,2 millió olyan ember él majd a Földön, aki fertőződött a mindmáig gyógyíthatatlan, szerzett immunhiányos tünetegyüttest (AIDS) okozó HIV-vírussal.

Ez a szám 16 százalékkal alacsonyabb a tavaly év végi 39,5 milliós adatnál, a csökkenés mögött azonban elsősorban az adatgyűjtés módszerének megváltoztatása áll, és nem a HIV-vírus terjedésének lassulása. Jevin De Cock, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) AIDS-részlegének igazgatója ugyanakkor rámutatott, hogy az adatokból először látszik csökkenni az AIDS okozta halálesetek száma.

A szakértők szerint 2,1 millió ember, köztük 330 ezer gyermek halt meg az AIDS miatt elkapott betegségekben, az új HIV-fertőzöttek számát pedig 2,5 millióra teszik - közülük 420 ezer a gyermek. (Az újonnan fertőzöttek számát néhány éve még évi 5 millióra becsülték.)

A UNAIDS és a WHO hivatalosan szerdán teszi közzé újabb éves jelentését, miután a múlt héten Genfbe összehívott szakembereik megvizsgálták a két szervezet adatgyűjtési módszereit. A legnagyobb korrekcióra India vonatkozásában kényszerültek, ahol az alaposabb felmérések nyomán 5,7 millióról 2,5 millióra, majdnem a felére csökkent a HIV-fertőzöttek számára vonatkozó adat.

A korábbi felmérések nagyrészt a terhesgondozáson megjelenő fertőzött nők, illetve egyes magas kockázatú csoportok, így például a kábítószer-fogyasztók adatainak a veszélyeztetett lakosság egészére történő, alapvetően hibás kivetítésén alapultak. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az AIDS-nyilvántartások még mindig túlzóak, miután a közegészségügy számára a betegek magasabb száma több pénzt jelent.

Továbbra is Afrika az AIDS által leginkább sújtott kontinens, összesen mintegy 22,5 millió HIV-fertőzöttel. "Nyolc, a térségbe tartozó ország adja mintegy harmadát a világ összes új HIV-fertőzésnek, illetve AIDS okozta halálesetének" - áll az ENSZ-program idei jelentésében. Ebben a térségben továbbra is az AIDS a halálozás vezető oka, s egyaránt sújtja a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, míg másutt a világban legtöbbször a homoszexuális férfiakra, az intravénás droghasználókra és a szexiparban dolgozókra koncentrálódnak a járványgócok.

Ázsiából a dokumentum Vietnamot emeli ki, ahol 2000 és 2005 között megduplázódott a HIV fertőzésével együtt élők száma, és Indonéziát, ahol a leggyorsabban terjed az AIDS járványa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!