Április 29. - az Immunológia napja

Április 29. Az Immunológia napja. Megtartását 2004-ben kezdeményezte az Immunológiai Társaságok Európai Szövetsége (EFIS), célja, hogy felkeltsék a tudományos és politikai döntéshozók figyelmét, illetve a közérdeklődést, mert az immunológia jelentőségét gyakran alulbecsülik.

Az immunológia elnevezés a latin "immunitas" szóból ered, amely eredetileg adótól, közterhektől való mentességet, átvitt értelemben pedig védettséget jelentett. Az immunológia tudománya a XIX. század végén kezdett kialakulni, és kezdetben a fertőzésekkel szembeni védelem kutatását jelentette. A fogalom a későbbiekben kiterjedt a saját és nem-saját, illetve a szervezet számára veszélyes és ártalmatlan jelenségek felismerésére és megkülönböztetésére is.

Az immunológia az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága, amely biológiai értelemben a szervezet integritása megőrzésének folyamataival és az idegennek felismert anyagok elleni védekezés mechanizmusaival, orvosi szempontból tekintve az immunrendszerrel összefüggésbe hozható betegségek eredetével és gyógyításával foglalkozik.

Az immunrendszer védelmet nyújt a különböző kórokozók - vírusok, baktériumok, gombák, paraziták - ellen. E bonyolult biológiai folyamatokban számos vér- és nyiroksejt, illetve molekula vesz részt, amelyek között az immunreakciók során többirányú kapcsolat, kölcsönhatás alakul ki. Az így létrejövő immunválasz vezet a szervezet számára idegen és káros anyag elpusztításához. Az influenza, a rák, az allergia, a gyulladásos izületi betegségek, az AIDS mind a szervezetünket a fertőzésektől és daganatos elváltozásoktól megvédő immunrendszer nem megfelelő működése miatt alakulhatnak ki.

Az orvostudomány egyik legjelentősebb sikere, a fertőzések elleni védőoltások bevezetése az immunválasz szándékos kialakításán alapszik. Ennek köszönhetően Európában már nem jelent fenyegetést a himlő, a mumpsz, a rubeola, a diftéria, a tetanusz és a járványos gyermekbénulás.

A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya Immunológiai Bizottsága és a Magyar Immunológiai Társaság április 27-én az immunológia világnapja alkalmából előadás-sorozatot rendez az immunológia iránt érdeklődők számára az MTA székházában.

(stop.hu)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?