A Védőoltások Napja

2007. június 19. (MTI) - Magyarország 2004 júniusában kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájánál, hogy június 21-ét nyilvánítsák a védőoltások napjává, mivel 2002-ben ezen a napon hirdette ki a WHO, hogy Európában megszűnt a gyermekbénulás betegsége. Az európai iroda védőoltásokkal foglalkozó csoportja egyetértett a kezdeményezéssel, és javasolta, hogy 2005-től ezen a napon a védőoltások népszerűsítését szolgáló rendezvényeket tartsanak.

Az orvostudomány egyik legjelentősebb sikere, a fertőzések elleni védőoltások bevezetése az immunválasz szándékos kialakításán alapszik. A WHO kiterjesztett védőoltási programját 1974-ben indították el, s segítségével ma már a világ gyermekeinek 80-85 százaléka megkapja a védőoltásokat (Magyarországon ez az arány közel 100 százalék). Az immunizálás évente életek millióit menti meg, megelőzi a fertőző betegségek által okozott rokkantságot és halálozást, a kezelés költségeinek töredékéért. A WHO el kívánja érni, hogy az oltások hatására 2010-re a kanyaró és a rubeola is eltűnjön Európából.

A fertőző betegségek, különösen a védőoltásokkal megelőzhetők számának drasztikus csökkenése egyike a magyar közegészségügy legnagyobb sikereinek. Hazánkban csaknem húsz megbetegedés ellen lehet védőoltással védekezni, a gyermekeknek kötelezően tíz fertőző betegség megelőzésére kell oltást kapniuk 15 éves korukig. Vannak szülők, akik az oltási reakciók, esetleges szövődmények elkerülésére való hivatkozással megakadályozzák, hogy gyermekük megkapja a védőoltást. Ez azonban nagyfokú felelőtlenség, mert az oltási reakciók sokkal enyhébbek, mint a betegség, amelyet így nagy eséllyel megkaphat az oltatlan gyermek.

2006-tól változott a gyermekeknek kötelezően adott védőoltások rendszere, olyan új, többkomponensű oltóanyagok jelentek meg, amelyek lehetővé teszik, hogy kevesebb (20 helyett 11) oltással ugyanazt a védettséget biztosítsák a gyermekeknek, így az esetleges szövődményeket is csökkentik. Kevesebb mellékhatással jár, hogy a korábban használt, úgynevezett élővírust tartalmazó oltóanyagokat biztonságosabb, inaktivált vírust, illetve nem az egész elölt baktériumot, hanem annak tisztított antigénjeit tartalmazó vakcinák váltották fel. (Az Európai Védőoltási Hetet idén áprilisban rendezték meg.)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?