A Merck felhagyott a HIV vírus elleni oltóanyag-kísérletekkel

Washington, 2007., szeptember 23. (MTI/AFP) - Felhagyott a HIV-vírus elleni oltóanyag klinikai kísérleteivel a Merck nemzetközi gyógyszerészeti vállalat.

A kísérleteket korábban az immunhiányos betegség elleni harc egyik legígéretesebb próbálkozásának tartották, most azonban kénytelenek voltak felhagyni velük, miután a szakértők szerint a szer hatástalannak bizonyult.

Ez egy nagy csalódás - közölte a francia hírügynökséggel Glenda Gray, aki a Dél-Afrikai Köztársaságban kísérte figyelemmel a kísérleteket, ahol 5,5 millió HIV-fertőzött él. "A szer csodálatosan előidézte az immunrendszer válaszát, de ez még sem vezetett oda, hogy védelmet nyújtson a HIV-vírus általi fertőződés ellen" - magyarázta Gray asszony.

A Merck kutatói 10 évet töltöttek az oltóanyag kifejlesztésével. 2004 óta 3000 HIV-negatív önkéntesen tesztelték a szert, s február óta öt dél-afrikai kórházban próbálták ki olyanokon, akiknél nagy a fertőződés kockázata. Az oltóanyagban a megfázás vírusát ötvözték három HIV-gén mintájával. A szakemberek azt remélték, hogy velük előidézik az emberi szervezetben az immunrendszer válaszát oly módon, hogy a HV-vírust tartalmazó sejteket felismerik és megsemmisítik.

741 beoltott közül 24 személy lett HIV-fertőzött. A placebót kapó 762 próbaalany közül pedig 21-en váltak az AIDS-betegséget előidéző vírus hordozójává - olvasható a BBC honlapján.

A Merck HIV klinikai kutatási programja 1985-ben kezdődött. A vállalat tudósai az elsők között fedeztek fel és fejlesztettek ki a HIV/AIDS kezelésére alkalmas gyógyszereket. Az oltástól az orvosok azt remélték, hogy a leghatékonyabban tudja majd felvenni a harcot a HIV-vírus terjedésével.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?