A magyarok ellenállóbbak az AIDS-vírussal szemben

A magyarországi kutatás első eredményei alapján a magyar lakosság mintegy 10 százaléka kevésbé fogékony az AIDS-et okozó HIV vírusfertőzésre, mint akár az afrikai, akár a mediterrán vidékeken élők - jelentette be a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.

Nagy Károly professzor hozzátette: mindez egy génmódosulásnak köszönhető, és felismerése nagymértékben segíti egy hatásos AIDS ellen védő anyag kifejlesztését.

Ahhoz, hogy egy vírus megfertőzzön egy sejtet, kapcsolódnia kell hozzá. A legtöbb vírus számára vannak különleges, csak rá jellemző úgynevezett dokkoló egységei, ezek a receptorok, amelyek azt segítik, hogy megtapadjon a sejt felszínén, és bejusson abba. Ezt nevezzük vírusfertőzésnek - mondta a professzor az InfoRádióban.

A HIV-vírusnak is van egy speciális receptora a sejtjeinkben. Egy olyan fehérje, amelyre szükségünk van a mindennapi létezéshez. Ha azonban ez a receptor nem ép, akkor a vírus sem tud a sejthez kötődni. Így a mutáció hasznos a szervezet számára.

A vírusfertőzést segítő horgonyzóhelyek száma például a skandináv országokban élők sejtjeiben kevesebb, mint a mediterrán országokban, a mutáció azonban teljesen hiányzik Afrikában.

Ezért van az, hogy a betegség a legnagyobb arányban a feketekontinensen terjedt el. A magyar lakosság 1 0-1 2 százalékára igaz, hogy kevésbé fogékony a fertőzésre.

A felismerés egy ellenanyag kifejlesztésében is segítséget nyújthat - mondta Nagy Károly. A jelenlegi gyógyszerek csak azokra a vírusokra hatnak, amelyek már beléptek a sejtbe, ha azonban sikerült az újfajta eljárást kifejleszteni, az még a sejtbe jutás előtt megakadályozhatja a fertőződést. A professzor szerint az eddigi eredmények bíztatóak.

InfoRádió / Torda Júlia

(2007.05.15. 11:25)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?