A hepatítisz megelőzhető

Az utazási főszezon veszélyei között nem lebecsülendő a hepatítisz A és B (fertőző májgyulladás), amely a világon a tíz legelterjedtebb fertőző betegség közé tartozik. Védőoltással azonban könnyű a megelőzés - hangzott el egy keddi tájékoztatón.

Amint dr. Axmann Ágnes, a Trópusi és Utazási Betegségek Intézetének vezetője elmondta, a vírus az egész világon elterjedt, a legfertőzöttebb területek Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában találhatók. Előfordulhat a kór Horvátországban, Romániában, Görögországban, Törökországban, Bulgáriában, Tunéziában, Egyiptomban, Cipruson, Jordániában és Marokkóban is, márpedig erre utazik a magyarok legtöbbje.

A kórokozó szájon át a mosatlan zöldséggel, gyümölccsel, fertőzött élelmiszerrel, nyers vagy nem eléggé megfőzött étellel kerül a szervezetbe. De el lehet kapni egy ártatlan alkoholmentes koktélla is, amennyiben abba jégkockát tettek. Aki nem ásványvízzel mos fogat, szintén veszélyben lehet, főleg az erősebben fertőzött országokban. A fagylalt, a saláták, a kagylók ugyancsak vírusforrások lehetnek.

Mindez elsősorban a hepatítisz A-ra vonatkozik, a veszélyesebb formát okozó B vírus vér és testváladékok által is terjed. A fertőzés közvetítője lehet véletlenszerű karcolás, piercing berakatás, akupunktúrás kezelés, közös fogkefe, borotva, körömvágó olló használata is.

A tájékoztatón részt vettek tévés médiasztárok is, mint Kandász Andrea, Gombos Edina, Gönczi Gábor, Détár Enikő, valamint Pflum Orsi, akik személyes példákkal bizonyították, mennyire szükség van az oltásra, mert saját maguk is kerültek már olyan helyzetbe, hogy érdemes lett volna előzetesen az oltást beadatniuk maguknak és családjuknak. Az oltást két éves koron túl javasolt beadatni a gyerekeknek is, addig nem ajánlja a doktornő, sőt az utazást sem nagyon javasolja a kicsiknek a fertőzöttebb országokba.

Évi egymillió ember hal meg világszerte a kór súlyosabb fajtájában, a hepatítisz B okozta májrákban és májzsugorban. A betegségekre gyógyszeres kezelés nem létezik, az egyetlen megoldás a megelőzés, a védőoltással való védekezés. Az elmúlt években Magyarországon csaknem ötezer ember fertőződött meg a betegség A vagy B vírusával. Ezért Egészségtudatos Utazásért Program néven nagyszabású akciót indított az Egészséges Ifjúságért Alapítvány.

A www.utazaselott.hu weboldalon lehet megtudni további részleteket az oltásról és az oltóhelyekről.

2007-04-24 15:35

Forrás: MTI - Panoráma

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?