A H5N1-es vírus jelenlétét erősítették meg három moszkvai járásban

Az orosz mezőgazdasági minisztérium megyei kirendeltsége közleményében arról tájékoztatott, hogy a Volokolamszki és Ogyincovói járás két településén, illetve Ramenszkoje városban elhullott szárnyasokból vett szövetmintákban azonosították a madárinfluenza vírus H5N1-es altípusát.

Korábban négy másik moszkvai járás falvaiban, illetve Zvenigorod városában észlelték ugyanennek a veszélyes kórnak a megjelenését.

Nyikolaj Vlaszov orosz főállatorvos ugyanakkor azt mondta, hogy a moszkvai területen nincs egybefüggő járvány, csupán ugyanabból a forrásból származó vírus által okozott betegséggócokról lehet beszélni.

Vlaszov szerint a madárinfluenzát vélhetően a moszkvai madárpiac egyik árusa terjesztette el gyanútlanul. Nem sejthette, hogy fertőzött szárnyasokat árul, mivel a betegség akkor még lappangási szakaszban volt.

Valerij Szitnyikov megyei főállatorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a moszkvai madárpiacot február 18-án bezárták, másnap pedig fertőtlenítették, ezért amennyiben február 24-én a megyében nem észlelnek újabb madárelhullást, a járvány "lezártnak tekinthető", mivel a madárinfluenza lappangási ideje legfeljebb négy nap. A főállatorvos hangsúlyozta, hogy a moszkvai környékén található 23 baromfitelep teljesen biztonságos, mivel zárt, és az állatorvosok figyelemmel kísérik ott az antitestek jelenlétét a madarak szervezetében.

Nyikolaj Vlaszov szerint egyelőre nem dőlt el mi lesz a madárpiac sorsa. Szerinte két lehetőség kínálkozik: 21 napig zárva tartják, vagy alapos fertőtlenítés után beengednek oda egy egészséges, beoltatlan csirkét, amely "élő indikátorként" szolgálna.

A moszkvai területen harmincezer szárnyast oltottak be, az említett településeken - ahol 448 baromfit pusztítottak el - összesen mintegy ötezer szárnyast tartanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?