Egyre több remény a daganatos betegeknek

Számos, ma sokkal kevésbé gyógyítható betegségtől kevésbé félünk, pedig a rák diagnózisa már régen nem egyenlő a halálos ítélettel.

Kevés más betegség vált ki annyi félelmet, mint a rák. Számos, ma sokkal kevésbé gyógyítható betegségtől kevésbé félünk, pedig a rák diagnózisa már régen nem egyenlő a halálos ítélettel.

Dr. Szántó János, a társaság elnöke elmondta, míg 50-60 évvel ezelőtt a rosszindulatú daganatokkal diagnosztizált betegeknek csak 20%-a volt megmenthető, addig ma ez a szám 50%, és a bővülő terápiás lehetőségeknek és intenzív kutatásoknak köszönhetően ez az arány is nap mint nap tovább javul.

Eredmények és áttörések

Közel 200 daganatféleséget különböztetünk meg. A végleges gyógyulás esélye a különböző megbetegedések között változó.

Az elmúlt évtizedekben számos szerv daganatos megbetegedése, mint például a heredaganat, a gyermekkori leukémia, a Hodgkin-kór illetve a Non-Hodgkin-kór kezelésében figyelhettünk meg áttörést. Ugyancsak jelentős fejlődést mutatnak az emlő- és a vastagbélrák gyógyszeres kezelése során elért eredmények.

A gasztrointesztinális GIS-tumorok eddig gyógyíthatatlannak számítottak. A mostani konferencián ismertetett hazai klinikai eredmények azt mutatják, hogy a jövőben az ebben szenvedő betegek egyharmadának meg lehet menteni az életét, ami Magyarországon évente 50 embernek jelent gyógyulást.

Kemoterápia helyett szelíd tabletta

Bíztató az elmúlt években megjelent gyógyszerek hatékonysága a korábban nagyon rossz prognózisú hasnyálmirigy- és tüdőrák kezelésében is.

A kutatások eredményeképpen egyre több rosszindulatú daganatos betegség esetében alkalmazható az eddigi kizárólag vénásan adható kemoterápia helyett a tablettás kezelés.

Az emlőrákok esetében a korán felfedezett daganatoknál hormonterápiával helyettesíthető az adjuváns kemoterápia. Míg az Amerikai Egyesült Államokban az emlődaganatos betegek 24%-át veszítik el, addig Európában 42%, Magyarországon a betegek 58%-a hal meg. Hozzá kell azonban tennünk, hogy késésben vagyunk a megelőzési program bevezetésében, amitől viszont jelentős eredmények várhatók. A mai halálozási adatok lényegében az 5-6 évvel ezelőtti terápiás lehetőségeket tükrözik.

Összehasonlításképpen: az USA-ban az emlőszűrést a 40 éves és annál idősebb korosztály részére vezették be, Európában 50 éves kortól, nálunk lényegében csak egy éve, de 45 éves kortól kapnak meghívót a nők a rendszeres szűrésre.

Sajnos egyelőre csak a behívottak 40-50%-a él a lehetőséggel, ezt javítandó a jövőben a vidéken élők számára a vizsgálatra való elutazást is finanszírozni kell.

Eutanázia helyett hospice

A palliatív, azaz kiegészítő terápiák területén is érdemes beszámolnunk a lehetőségekről. A kemoterápiával járó, közismertté vált szenvedések is jelentősen redukálódnak. Egyre nagyobb részük végezhető el ambulánsan, a mindennapi életet csak kissé befolyásolva.

Dr. Szántó János örömmel számolt be a hazai hospice-ellátás területén végbement szemléletváltásról. A végső stádiumban lévő rákos beteg ellátására egyre szélesebb lehetőség nyílik saját megszokott környezetében, az otthonában. Egyelőre az OEP még csak részben finanszírozza a szakszerű ellátáshoz szükséges időt, de ígéret van a keret bővítésére.

A hospice méltó alternatívája az utóbbi időben felkapott eutanáziának: sokkal inkább azon kell törnünk a fejünket, miként lehet a beteg ember életét méltó körülmények között meghosszabbítani, mint azon, hogyan rövidíthetnénk le szenvedéssel teli életét. Főleg annak fényében, hogy - bár sokunknak talán eléggé hihetetlenül hangzik - Dr. Bodoky György elmondta, hogy a mai, korszerű fájdalomcsillapítás mellett egyetlen rákbetegnek sem kellene elviselhetetlen fájdalmakkal élnie.

Túl vagyunk a mélyponton

A magyar lakosság évenkénti halálozási adataiból megállapítható, hogy a rosszindulatú daganatok miatti halálozás trendje az elmúlt 25 év alatt meredeken emelkedett, majd az utóbbi öt-hét év során, az 1994-95-ös évektől kezdve a növekedés üteme lassult, az utolsó két évben pedig megállt. Ha a tendencia folytatódik, akár csökkenés is bekövetkezhet. Az örvendetes változás pontos oka ismeretlen, valószínűleg komplex hatásról van szó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!