Ennyire vigyáznak a bőrükre a fiatalok

A Z és az Y generáció tagjainak kikérdezése után megdöbbentő eredményt közölt az Amerikai Dermatológiai Akadémia.

Az 1980 és 2000 között született Y generáció és a 2000 és 2010 között született Z generáció, vagyis a 21-40 évesek körében végzett felmérést az Amerikai Dermatológiai Akadémia (American Academy of Dermatology, AAD) arról, hogyan kell megvédeni a bőrt a Nap káros UV-sugaraitól. Ez a két korosztály hangadó a divat terén, de volna hová fejlődnie az egészségét érintő kérdésekben, kommentálta az AAD közleménye, amit a Newswise is közzétett.

Az UV-sugárzás így károsítja a szemet Az UV-sugárzás káros következményeiről már több tanulmány is született. Most azonban a szemre gyakorolt hatására hívta fel a figyelmet egy magyar szakértő. Kattintson a részletekért!

A felmérésben a 18 éven felüli amerikai népességből ezer főt kérdeztek ki. A Z generációsok 71 százaléka és az Y generációsok 58 százaléka úgy gondolja (vagy nem tudja biztosan), hogy a napozással elért "alapszín" csökkenti a bőrrák kialakulásának kockázatát - ez tévedés. Mindkét korcsoport fele vagy nem tudja, vagy nem hiszi el, hogy az árnyék megvéd az UV-sugárzástól.

Rengeteg tévhit él a fiatalok fejében

A Z generációsok 49 százaléka, az Y generációsok 48 százaléka úgy hiszi (vagy nem tudja biztosan), hogy a napozás biztonságos, amíg le nem ég az ember - ez a válasz is helytelen! A huszonévesek 46 százaléka, a harmincasok-negyvenesek 49 százaléka vélekedik úgy (vagy nem tudja biztosan), hogy a napozás egészséges - megint rossz a válasz.

Ijesztően keveset tudnak a napozás veszélyeiről a fiatalok. Fotó: Getty Images
Ijesztően keveset tudnak a napozás veszélyeiről a fiatalok. Fotó: Getty Images

A Z generációsok 42 százaléka, az Y generációsok 37 százalékának fogalma sincs arról, hogy a napozás bőrrákot okozhat. Előbbi korcsoport 43 százaléka, utóbbiak 37 százaléka arról számolt be, hogy 2020 folyamán volt olyan, amikor leégett a bőre napozás miatt.

Jóllehet ennek a két generációnak a korábbiaknál sokkal több lehetősége van információszerzésre a napsugárzás elleni védekezést illetően, mintha mégsem volnának tisztában az UV-sugárzás elleni védekezés alapjaival, és emiatt kockára teszik a hosszú távú egészségüket, áll a közleményben. A fiatalok azt gondolják, semmi sem árt nekik. Ráadásul az UV-sugárzás elleni védekezés nélküli napozás miatti bőrkárosodás, ráncosodás, pigmentálódás és rosszindulatú elváltozás csak későbbi életkorban jelentkezik. Az Egyesült Államokban a bőrrák a leggyakoribb rákos megbetegedés.

Jó tanácsok a bőr egészségéért

A szabadban töltött órák biztonságosak lesznek az AAD három jó tanácsát megfogadva:

  • a déli órákban a legerősebb a napsugárzás, ezért ilyenkor árnyékba kell vonulni;
  • ruházatunkkal is védjük a bőrünket: viseljük könnyű, de hosszú ujjú inget és hosszú nadrágot, széles karimájú kalapot, UV-sugárzás ellen védő napszemüveget, amikor csak lehetséges.
  • a napsütésnek kitett bőrfelületet védjük széles spektrumú, vízálló, legalább 30 faktoros napozó készítménnyel, és bőrünket kétóránként, illetve úszás után vagy erős izzadást követően újra kenjük be vele.

Az AAD szakértői is elismerik, hogy sokan szeretnének nyáron minél több időt a szabadban tölteni, illetve lebarnulni. Ám különösen a fiatalokra veszélyes, sőt, potenciálisan halálos kockázatú a napozás és a szoláriumozás. Ezek amúgy a bőrrák kialakulásának legkönnyebben kivédhető rizikótényezői a kutatások szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!