A rosaceás bőr meglepő oka

Legyen szó felnőttkorban megjelenő pattanásokról, akár súlyossá váló rosaceáról, esetleg önbizalomromboló hajhullásról, érdemes utánajárni, nem bőratka okozza-e a szépséghibát.

Felnőttkori pattanások

A bőratka szabad szemmel nem látható élősködő, amely a szőrtüszőkben él, és faggyúval táplálkozik. A fokozott faggyútermelődés, azaz a zsírosodásra hajlamos bőr remek életfeltételeket teremt az apró, hívatlan vendég számára. Ugyancsak növeli a bőratka megtelepedésének esélyét a nem megfelelő higiéniai környezet, ha pedig ezek a körülmények együttesen vannak jelen, akkor könnyen előfordulhat, hogy bőratka okozza a zavaró, nem múló pattanásokat .

Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus szerint ilyen esetben az első lépés a szakember által végzett alapos állapotfelmérés. Ha kiderül, hogy valóban bőratka okozza a bajt, akkor több hónapos kúrával meg lehet szabadulni az élősködőktől. Azért van szükség viszonylag hosszú időtartamra, mert az egyes atkák életciklusa ugyan mindössze 14-28 nap, ám mivel igen gyorsan szaporodnak, folyamatos utánpótlásuk biztosított.

Ezt a folyamatot kell leállítani a bőrflóra helyreállítását célzó kozmetikai kezeléssel és olyan speciális hatóanyagokkal, amelyek gyakorlatilag ellehetetlenítik az atkák életben maradását. Annak érdekében, hogy megelőzzük a panaszok kiújulását, egy teljes kúrát érdemes végigcsinálni, amely megközelítőleg három hónapot vesz igénybe.

Akár a hajhullásért is a bőratkák lehetnek felelősek
Akár a hajhullásért is a bőratkák lehetnek felelősek

Rosacea

A bőratka két fajtája az emberek közel 40 százalékánál kimutatható, de mégsem mindenkinél okoz tüneteket - csupán egy a sok mikroorganizmus közül, amely a bőrünkön él. A jelenlegi kutatási eredmények szerint azonban van egy jelentős csoport, akinél a bőratka folyamatos gyulladásban tartja a bőrt, ez pedig a pattanásokon túl kiindulópontja lehet a rosacea megjelenésének is.

A rosacea - főleg az arc középső területein - értágulatokkal, gyulladt és gennyes csomókkal jelentkező bőrbetegség. A panaszok napfény hatására rendszerint súlyosbodnak, így a tavaszi-nyári időszakban még nagyobb gondot kell fordítani a tünetek kezelésére. Már csak azért is komolyan kell venni a betegséget, mert néhány év, évtized után kialakulhatnak a rosacea harmadik stádiumára jellemző, csoportokban elhelyezkedő csomók, melyek összefüggővé válhatnak. Egyes területeken (főként az állon, az orron) faggyúmirigy- és kötőszöveti burjánzás, vagyis a rhinophymaként ismert torzító elváltozás jelenhet meg.

"A speciális ér-összehúzó, gyulladáscsökkentő kezeléseken kívül rosacea esetében is megvizsgáljuk, hogy nem bőratka okozza-e a problémát. Amennyiben kiderül, hogy igen, úgy ebben az esetben is jelentősen tudunk javítani a bőr állapotán tartós, kúraszerű kozmetikai és otthoni kezeléssel" - hangsúlyozta Peterman Krisztina.

Hajhullás

Milyen tényezők állhatnak a hajhullás mögött? Részletek itt.

A fokozott hajhullás kezelését érdemes szakemberre, trichológusra, vagyis hajgyógyászra bízni. "Ha minden más ok - például szervi betegség, nem megfelelő hajápolás, helytelen fogyókúra, kezeletlen stressz - kizárható, és a haj- és fejbőrvizsgálat során is arra jutunk, hogy az atkák jelenléte eredményezi a hajhullást, akkor meg kell kezdeni egy speciális kúrát. Ha a hajhulláson túl a korábban egészséges haj elveszti a fényét, töredezetté válik, viszketni kezd, korpás, érzékeny lesz, esetleg gyulladásos foltokat, pici pattanásokat is felfedezünk a fejbőrön, akkor gyakran kiderül, hogy ez szintén az atkáknak tudható be. Elkeseredésre azonban nincs ok, gondos otthoni és kozmetikusi kezeléssel meg lehet szabadulni ettől a problémától is" - hangsúlyozta a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra