Tegyen Ön is az egészségesebb öregedésért! (2) (x)

Az időskor közeledtével sokan a testi betegségeknél is jobban félhetnek a szellemi hanyatlástól. Nem véletlenül, hiszen az évek múlásával gyakrabban fordulhatnak elő feledékenységre, szétszórtságra utaló esetek.

A memóriánk, koncentrációs képességünk romolhat, még akkor is, ha nincs szó a memória súlyos károsodásával együtt járó betegségekről, például az Alzheimer-kórról. Kétségbeesni azonban nem kell, hiszen a memóriaromlást lehet javítani, különösen, ha időben elkezdik az agy "karbantartását" az életmód megváltoztatásával, illetve az erre a problémára kifejlesztett szerekkel.

demencia

A demencia (elbutulás) folyamatos leépülést okozó kóros agyi tünetcsoport, amely kihat a memóriára, a gondolkodásra, a viselkedésre és az érzelmekre. Jelenleg a tudomány a demenciák közül az Alzheimer-kórt olyan gyógyíthatatlan betegségnek tekinti, melynek legjelentősebb kockázati tényezője az életkor, gyakoribbá válásának legfőbb oka pedig a társadalom elöregedése. Napjainkban, Magyarországon 150-200 ezerre becsülhető az Alzheimer demenciában szenvedő betegek száma, mely a 60 év feletti korosztályban nagyjából 5 évente duplázódik.

Míg korábban széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy az időskori elbutulás sorsszerű, és nincs mit tenni ellene, ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. Van segítség - az agy, az intellektuális funkciók ugyanúgy edzhetők és erősíthetők, mint a testünk. Emellett gyógyszeresen is tehetünk a mentális egészségünkért. Kezelés mellett időt nyerhetünk - elnyújthatjuk azt az időszakot, ami alatt az idősödő személy életvitele javulhat.

A Tebofortan® 120 mg filmtabletta bizonyítottan hatékony az időskorral összefüggő szellemi hanyatlás és az életminőség javítására enyhe fokú demenciában szenvedőknek.

Az EGb 761® a Ginkgo biloba speciális kivonata, a német precizitás és az egyedülálló technológia ötvözete, amely az alapanyagok precíz kiválasztása, és a magas szintű, 24 lépcsős gyártási folyamat szabadalmaztatott eljárási útján jön létre.

demencia

Hasonló hatóanyagok minden Ginkgo növényből kinyerhetők, de a Tebofortan® 120 mg filmtabletta speciális hatóanyaga nem azonos más Ginkgo bilobát tartalmazó készítmény hatóanyagával.

A Tebofortan® 120 mg filmtabletta recept nélkül bármelyik gyógyszertárban beszerezhető gyógyszerkészítmény. 120 mg-os hatáserősségben is kapható, amiből felnőtteknek akár napi 1 filmtabletta is elegendő lehet!

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

schwabe

Schwabe Hungary Kft.

1117 Budapest, Fehérvári út 50-52.

Tel.: +36 1 431 8934

[email protected]

http://www.schwabehungary.hu

S-051-Tebofortan-PR cikk-2017-jun

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!