Betiltják a pónilovaglást Párizsban: ez az indok

Állatvédő szervezetek nyomására Párizs önkormányzata 2025-től betiltja a pónilovaglást a francia fővárosban.

A főváros közparkjaiban népszerű gyerekprogramot az állatvédők azért ellenzik, mert szerintük az állatok egyáltalán nem érzik jól magukat ilyen alkalmakon, nem bánnak jól velük – számol be a döntés hátteréről az AFP francia hírügynökség. A betiltásért folytatott kampány során a Paris Animaux Zoopolis (PAZ) nevű állatvédő szervezet petíciót is indított, melyet több mint 8400-an írtak alá. „A pónik nem játékszerek. A gyerekek nem tanulnak semmit róluk csak azért, mert felülnek rájuk, semmiféle érzelmi kapcsolat nem alakul ki köztük. Az egész csupán szórakoztatóeszközzé silányítja ezeket az állatokat” – jelentette ki Amandine Sansivens, a PAZ egyik aktivistája.

pónilovaglás, kislány, nagymama
Betiltják a pónilovaglást Párizsban 2025-től. Fotó: Getty Images

Évek óta tartó tiltakozásuk során a szervezetek azzal is megvádolták a pónilovaglás szervezőit, hogy az állatoknak nem biztosítanak folyamatosan vizet, illetve hosszú órákon át kell kínlódniuk teherautókon, míg a parkokba szállítják őket. A párizsi polgármesteri hivatal még 2021-ben fogadta el a pónik védelmét szolgáló rendelkezést, júliusban pedig visszavonták a pónilovaglásra kiadott engedélyeket is.

A több ilyen programot szervező AnimaPoney nevű cég vezetője, Stéphane Michaud mindazonáltal leszögezte: az ő állatai csupán 150 napot dolgoznak évente. „Pónikkal dolgozom 35 éve. Ismerem a szükségleteiket, mindenük megvan, ami kell nekik” – jelentette ki. A döntés nem aratott osztatlan sikert a szülők körében sem: egyikőjük újságíróknak azzal érvelt, hogy a pónilovaglás egyfajta jutalom a gyerekeknek, akik szeretnek érintkezni az állatokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!