Ez történne, ha mindenki ültetne egy fát az országban

A Föld napja alkalmából Nemzeti Faültetési Napot hirdetett a 10 millió Fa civil szervezet országos közössége. Az akciót minden évben március első szombatján tartanák meg.

A klímaválság, az ökológiai és biodiverzitáskrízis a Föld, így Magyarország minden lakóját érinti. A problémákra helyben kell megoldást találni, ezért a 10 millió Fa országos közössége akciót hirdet, amelynek célja, hogy Magyarország legyen Európa legzöldebb országa – olvasható a civil szervezet hétfői közleményében. Az akció lényege, hogy közösségi összefogással a lehető legtöbb fát ültessék el.

„Az emberi élőhely fenntartásának ügye mindannyiunk ügye. Egyszer egy évben, jól előkészítve, csupán pár óra igénybevételével, együtt hatalmas eredményt érhetünk el. Egyszeriben nagyságrendi léptékben tudjuk megnövelni Magyarország erdőborítottságát, fák dominálta zöld területét. Sokat tudunk visszapótolni abból, amit elődeink és mi magunk az ipari forradalom kezdete óta leirtottunk Magyarország felületéről” – hívta fel a figyelmet a szervezet.

A közlemény szerint első alkalommal 2025. március 1-jén rendezik meg az országos akciót. A kezdeményezéshez egyénileg is lehet csatlakozni, illetve bármely magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat is részt vehet benne.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!