Megmentették a harmadikról kizuhant fiút

Életveszélyes főütőér-repedéséből sikeresen felépült az a 17 éves fiú, aki januárban iskolájának harmadik emeletéről zuhant le.

A 17 éves fiú számos súlyos sérülését Székesfehérváron kezelték, de az életét veszélyeztető mellkasi főütőér repedése miatt Budapestre szállították, ahol a műtötték meg a kómában lévő fiatalembert.

A sérült érszakaszba fémháló-műér szerkezetet, úgynevezett stent graftot ültettek be, így sikerült megmenteni a fiú az életét. Ilyen bonyolult beavatkozás csak a katéteres és nyitott érsérülés-ellátásában egyaránt nagy tapasztalattal rendelkező érsebészeti centrumban végezhető el biztonságosan, akut körülmények között. A műtét 60 percig tartott, a fémháló-műért a combverőéren keresztül katéterrel vezették az érbe, ez belülről "sámfázta" ki a sérült érszakaszt, ezáltal szűnt meg a veszélyes belső vérzés lehetősége. A műtétet Szeberin Zoltán és Hüttl Kálmán vezetésével Gősi Gergely és Csobay-Novák Csaba doktorok végezték.

Megmentették a harmadikról kizuhant fiút (Fotó: Europress)

A fiú a májusi kontrollvizsgálata során az orvosok mindent rendben találtak a főütőér műtéttel kapcsolatban. A CT vizsgálata a stent graftot ideális pozícióban mutatta a főütőérben, ez azt jelenti, hogy vérzés veszélye továbbra sem áll fent, tehát a műtét hosszú távon sikeres, a fiú teljesen felépült. Életvitelében a beavatkozás nem korlátozza, hiszen nem esett át nagy, mellkasnyitást igénylő műtéten. A baleset pontos körülményeit a fiú továbbra sem tudja felidézni, életéből néhány napra nem emlékszik.

A többszörös sérülést elszenvedett beteg súlyos érsérülésének sikeres ellátására több szakma (érsebészet, radiológia és aneszteziológia ) magas szintű együttműködésére volt szükség, ehhez csak egy legmagasabb progresszivitású szív- és érgyógyászati centrumban adott a szakmai és technikai lehetőség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.