Medve elől menekült, tóba fulladt a lány

Megijedt egy medvétől, menekülés közben pedig a szépvízi tóba esett és megfulladt egy 18 éves lány Hargita megyében - közölte hétfőn a székelyföldi megye rendőrsége.

A helyi rendőrséget pénteken délután értesítették, hogy a szépvízi víztározóban emberi testet láttak úszni a vízen. Miután az áldozatot kihozták a partra, a helyszínre érkezett mentősök megpróbálták újjáéleszteni, de nem jártak sikerrel.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült: az áldozat egy 18 éves Iasi megyei lány, aki egy turistacsoporttal érkezett a székelyföldi látványossághoz. A tó melletti erdőben azonban meglátott egy medvét, és ijedtében futni kezdett, majd egyensúlyát elveszítve a tóba esett - közölte a rendőrség. Az információt Petres Sándor Hargita megyei prefektus is megerősítette hétfőn, hangsúlyozva: a medve megjelenése vezetett a lány későbbi halálához.

Romániában az utóbbi években számos alkalommal támadtak emberre a településekre, tanyákra bejáró medvék a Keleti- és Déli-Kárpátokban. Tavaly júliusban egy 19 éves lány életét vesztette, miután a Bucsecs-hegységben, egy közkedvelt túraösvényen rátámadt és halálra sebezte egy medve.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.