Koronavírus: országok, ahol rekordot döntött a fertőzöttek száma

A folyamatosan romló európai járványhelyzet miatt egyre több országban vezetnek be korlátozásokat vagy zárlatot, és igyekeznek kiszélesíteni az emlékeztető oltásra jogosultak körét.

Az új koronavírussal fertőzöttek száma a napokban rekordot döntött Európa több országában is, így továbbra is a kontinens számít a járvány epicentrumának . Emiatt szakemberek az emlékeztető oltások mielőbbi felvételét sürgetik - írja aktuális összefoglalójában a Reuters.

Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Hollandiában hasonlóan alakul a járványhelyzet: a hét közepén csúcsot döntött a napi fertőzöttszám. Magyarországon a koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint csütörtök reggelig 12 165 új esetet jelentettek, az elmúlt 24 órában 185 ember vesztette életét a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozhatóan. (A növekvő esetszám egyébként az Egyesült Államokban is gondot okoz, ahol a múlt héten 23 százalékkal nőtt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.)

koronavírus-járvány Európában
Úgy tűnik, hogy emlékeztető oltás nélkül nehéz lesz megfékezni a koronavírus-járványt. Fotó: Getty Images

A harmadik oltást sem érdemes elbliccelni

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legújabb iránymutatása szerint minden felnőtt számára ajánlott az emlékeztető oltás felvétele - elsőbbséget élveznek a 40 év felettiek -, ami jelentős változást jelent a korábbi ajánláshoz képest. Ezt megelőzően ugyanis elsősorban az idős, vagy a legyengült immunrendszerű emberek számára javasolták az emlékeztető oltás felvételét.

"Izraeli és egyesült királyságbeli adatok azt mutatják, hogy az emlékeztető dózis beadását követően minden korcsoport tagjainál rövid távon jelentősen nő a fertőzés és a súlyos megbetegedés elleni immunvédelem" - közölte az ECDC.

Minden eddiginél részletesebb vizsgálat készült a Pfizer-BioNTech-vakcina emlékeztető dózisának hatékonyságáról Izraelben. Az eredmények azt mutatták, hogy a harmadik adag mRNS-alapú vakcina igen hatékonyan képes csökkenteni a súlyos lefolyású megbetegedés kockázatát a frissen oltottaknál.

Andrea Ammon, az ECDC vezetője szerint az alacsony átoltottságú országokban érdemes minél gyorsabban bevezetni az emlékeztető oltást a felnőtt lakosság egésze számára, mert nagy a kockázata annak, hogy decemberben és januárban a COVID-19 okozta megbetegedés miatt kórházi kezelésre szorulók és az elhunytak száma is drasztikusan emelkedik majd.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy nem szabad a járvány elleni védekezést kizárólag a védőoltásokra alapozni, mert a COVID-19 elleni vakcinák által nyújtott védelem sokakban hamis biztonságérzetet kelthet.

Egyre több európai ország szigorít

A romló járványhelyzet miatt több európai országban is az eddigieknél jóval szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezetnek be. Ahogy arról a Reuters ír, Svédországban fokozatosan megkezdik az emlékeztető oltások bevezetését, ami minden felnőttet - nem csak a 65 év felettieket - érinti. A francia kormány is igyekszik felpörgetni a harmadik oltás beadatását sürgető kampányát, és a közeljövőben várhatóan már nem csak az 50 év felettiek kérhetik azt.

Szlovákiában a kormány szerdán kéthetes zárlatot rendelt el. Ausztriában hétfőn lépett életbe egy tíznapos országos zárlat, február elsejétől pedig a teljes lakosságnak be kell majd oltania magát.

Csehországban a kormány a 60 év felettiek és egyes szakmák képviselői - például az egészségügyben dolgozók - számára a védőoltás kötelezővé tételét tervezi. De Hollandiában is újabb szigorításokat jelenthetnek be a napokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, így az ország északnyugati felén, kétharmadán gomolyfelhős, napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!