Így változtak az élelmiszerárak áprilisban

Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben. Ezúttal elsősorban a hús, a növényi olajok és a gabonafélék drágulása miatt, amelyet nem tudott ellensúlyozni a cukor és a tejtermékek árának csökkenése.

A nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe hét hónap csökkenés után áprilisban már a második egymást követő hónapban nőtt. Az áprilisi mutató 119,1 ponton állt, 0,3 százalékkal magasabban a márciusinál, de 9,6 százalékkal a tavaly áprilisi alatt.    

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.    

A FAO gabonaárindexe 0,3 százalékkal emelkedett márciushoz képest, véget ért ezzel egy három hónapon át tartó csökkenés. A búza világpiaci exportárai áprilisban stabilizálódtak, a kukoricáé nőttek, a rizsé estek.    

élelmiszerárak
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A növényiolajár-index is 0,3 százalékkal nőtt márciushoz képest, ezzel 13 havi csúcsra emelkedett, mivel a napraforgó- és repceolaj magasabb jegyzései ellensúlyozták a pálma- és szójaolaj valamivel alacsonyabb árát.    

A húsárindex 1,6 százalékkal nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest, miután a nemzetközi baromfi-, szarvasmarha- és juhhúsár emelkedett, miközben a sertéshúsé csökkent.    

A cukorárindex 4,4 százalékkal csökkent márciushoz képest, 14,7 százalékkal állt a tavaly áprilisi szint alatt. Az áprilisi csökkenés főként a javuló globális ellátási kilátásoknak tudható be.    

A FAO tejárindexe 0,3 százalékkal csökkent, véget vetett ezzel egy hat hónapig tartó emelkedési sorozatnak. Áprilisban csökkent a sovány tejpor és a sajtok ára, ezzel szemben a vajé emelkedett.    

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!