A járvány miatt 28 millió műtét maradhat el

A koronavírus-járvány következtében a világon akár 28 millió nem sürgős műtétet halaszthatnak vagy mondhatnak le, ez pedig a rákbetegek esetében akár halálos is lehet.

Bár itthon május elejével az egészségügyi ellátás apránként újraindul , március közepe óta Magyarországon is számos olyan operációt, vizsgálatot halasztottak el, illetve mondtak le, amelyet nem ítéltek sürgősnek. És ugyan Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a daganatos betegek ellátását nem lehet a koronavírus-járványra hivatkozva megtagadni, több érintett ennek ellenkezőjéről számolt be.

Koronavírus: idén már nem lehet oltás Bár korábban már arról is szó volt, hogy akár szeptemberre kész lesz az első vakcina a SARS-CoV-2 vírus ellen, az Európai Unió gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége (EMA) ma azt közölte, hogy "optimista forgatókönyv" szerint nagyjából egy év múlva lehet engedélyeztetni ilyen oltóanyagot. Részleteket itt olvashat.

Egy, a héten megjelent tanulmányból, amelyet orvosok, akadémikusok írtak, az derült ki, hogy más országban sem jobb a helyzet ebből a szempontból. "A betegek állapota súlyosan leromolhat, amíg várniuk kell elhalasztott műtétjükre" - figyelmeztetett Aneel Bhangu, a Birminghami Egyetem sebészeti klinikájának egyik orvosa, aki oktató is egyúttal. Kiemelte, hogy rák esetében ez a páciens elhalálozáshoz is vezethet.

A tanulmányt 71 ország 359 kórházának tapasztalatai alapján állították össze annak apropóján, hogy Nagy-Britanniában márciustól 12 hétre felfüggesztették majdnem az összes műtétet. Az orvosok szerint az operációknak valószínűleg a háromnegyedét elhalasztják a világban. Noha a rosszindulatú daganattal küzdő betegek műtétjeit kisebb valószínűséggel halasztják el, ilyenből is lehet 3 millió, mert az anyagi forrásokat át kell irányítani a koronavírus ellen védekezésre - olvasható a tanulmányban.

67 év után a koronavírus választotta el az idős házaspárt. Izgalmas heteket kellett túlélniük, de koronavírus ide vagy oda, happy and lett a történet vége, amelyet az nlc.hu cikkében olvashat el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.