Hurrá! Felújítják a Lukács Fürdőt!

Fővárosunk egyik legrégebbi gyógyfürdője, a Lukács Fürdő egy átfogó rekonstrukciónak köszönhetően az év végére megszépül, és egyedülálló szolgáltatásokkal is bővül.

A Szent Lukács evangélistáról elnevezett gyógyfürdő története egészen a XII. századig vezethető vissza, később pedig a gyógyvíz és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások olyan messze földön híresek lettek, hogy a világ minden tájáról érkeztek ide vendégek. A fürdő vize számos betegségre nyújt gyógyírt, így például kopásos jellegű ízületi- és gerincbántalmakra, krónikus ízületi gyulladásokra, idegfájdalmakra, a csontrendszer mészhiányára, sérülés utáni állapotok kezelésére, ivókúra formájában pedig a gyomor- és bélrendszer, valamint az epe utak betegségeinek, illetve a légzőszervek idült hurutos megbetegedéseinek gyógyítására alkalmas.

A fürdő felújításának első üteme 2008-ban fejeződött be, ekkor az ivócsarnok, a gőzfürdő , az úszómedencék, a külső homlokzat és a tetőnapozó egy része újult meg, az iszaptó helyén pedig élménymedence épült. Mivel az épületek műemléki védettséget élveznek, a 2008-as és a jelenlegi felújítás megtervezésekor is figyelembe kellett venni az évszázados hagyományokat.

2011 decemberében kezdődött meg a fürdő műemléki rekonstrukciójának második üteme és turisztikai fejlesztése. A beruházás keretében megújul az uszodatéri homlokzat, az uszoda csempés kabinsora, az iszapépületet és a termálfürdő épületét nyugaton összekötő épületszárny, az iszapcsarnokhoz tartozó jegypénztár, a beteg- és vendégirányítási rendszer, a földszinti kabinsor, a gyógyudvari háromszintes öltözőépület, valamint a napozóterasz.

Az északi kádosztály a gyógyászat és a család fürdőzés céljait fogja szolgálni, míg a déliben mind a 9 kádszoba és a sókamra is eredeti állapotúra kerül helyreállításra. A fürdővendégek minél gazdagabb, változatosabb kiszolgálása érdekében wellness-részleg, szaunavilág, fitnesztermet és játszóházat alakítanak ki, illetve a vendégek elől eddig elzárt alagsori helyiségek is megnyílnak. A fürdő olyan, Budapesten is egyedülálló szolgáltatásokat nyújt majd, mint a Hammam török masszázs.

A várhatóan 2012 októberében esedékes átadását követően a Lukács iskolapéldája lehet a hagyományos fürdőkultúra és a modern élményfürdőzés, illetve a wellness-szolgáltatások találkozásának, ahol a hosszú évtizedek óta a fürdőt napi rendszerességgel használó törzsvendégek, a fiatalok és a turistaként a fővárosba látogató külföldiek is megtalálhatják majd a számításukat.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!