Hétvégén szabad szemmel is láthatod majd a Jupitert

Szombaton este oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba kerül a Jupiter. A gázóriás fényessége és látszó átmérője is ekkor lesz a legnagyobb, így a jelenség több szempontból is különleges lesz.

Az oppozíciónak nevezett jelenség a földpályán kívül keringő bolygók egy kitüntetett helyzete. Ekkor a Földről nézve a planéta pontosan a Nappal ellentétes oldalon van, tehát a Föld a Nap és a bolygó közé kerül. Ilyenkor van a legközelebb hozzánk, ezért ekkor látszik a legnagyobbnak és legfényesebbnek – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.

A Jupiter oppozíciói során kissé változik a látszó átmérője és fényessége, attól függően, hogy napközelben vagy naptávolban következik-e be a szembenállás. A bolygó 12 éves keringése során 2023. január 21-én került napközelbe, így ez a mostani 2024-es szembenállás is földközelinek és nagynak számít.

Jupiter
A Jupiter és legnagyobb holdjai. Grafika: Getty Images

Távcsővel a Naprendszer legnagyobb viharát is láthatjuk

A Naprendszer legnagyobb bolygója szombaton 17 órakor már látható lesz a keleti égbolton, 10 fokkal a horizont felett, bár ekkor még alacsonyan jár majd. Teljes fényességében 19 órától ragyog fel a keleti égbolton, 30 fokkal a horizont felett. Mivel az égitest 9 óra 55 perc alatt fordul meg a tengelye körül, így a hosszú éjszaka során mindvégig látható lesz a teljes felülete. Tőle balra a Ganymedes hold, jobbra egymáshoz nagyon közel az Europa és az Io, távolabb pedig a Callisto lesz megfigyelhető.

A Jupiter ezen az estén szabad szemmel is megfigyelhető lesz, azonban teljes szépsége távcső segítségével lesz észlelhető. Százszoros nagyítással jól kivehetővé válnak majd a fehér bolygó bordós-barnás felhősávjai, és körülbelül 19 óráig láthatóvá válik majd a Naprendszer legnagyobb kozmikus vihara, a Föld méretű Nagy Vörös Folt is.

Szombat este 22:20-kor a Jupiter 60 fokos magasságban lesz. Ekkor lép be a korongja mögé az Europa nevű holdja, amely egyre közelebb kerülve a Jupiterhez egy időre eltűnik a gázóriás fényes korongja mögött, vasárnap 0:54-től pedig fokozatosan újra előbukkan majd. Hajnali 1:30-kor ismét jól kivehető lesz a bolygó peremén a Nagy Vörös Folt is, amely 3 órára befordul a korong közepére, ahol egészen 5 óráig látható lesz. Így egyetlen éjszaka alatt megtekinthetővé és lefényképezhetővé válik a bolygó teljes felülete.

Áprilisig megfigyelhető marad a Jupiter

A Jupiter egész télen jól megfigyelhető lesz, kezdetben a keleti, majd a déli égbolton. Ezt követően egyre hamarabb nyugszik majd, míg végül április végén el nem tűnik a Nap fényében. A Svábhegyi Csillagvizsgáló szombat estére rendhagyó programot szervez, amely során a látogatók Budapest legnagyobb távcsövével tekinthetik meg a bolygók királyát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de délutántól, késő délutántól kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródhatnak az északkeleti harmad fölé. Csapadék nem valószínű. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután általában 15 és 20, késő este 7 és 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!