Génjeinkben rejlik a boldogság?

A boldogságra való képességet 50 százalékban a gének határozzák meg, és ezek között sok olyan gént találunk, melyek bizonyos személyiségjegyeket kódolnak - állítják brit kutatók.

Tim Bates, a kutatás egyik résztvevője elmondta: azt már eddig is ismert volt, hogy a boldogság felét a géneknek köszönhetjük, az újdonság abban rejlik, hogy ugyanazok a gének határozzák meg a boldogságot, mint egyes személyiségjellemzőket, így a nyíltságot, érzelmi stabilitást és a lelkiismeretességet.

A kutatás az Edinburghi Egyetem Filozófia, Pszichológia és Nyelvtudományok Iskolájában zajlott. Mivel a személyiség jellemzően nem változik meg hirtelen, a mostani eredmények segítenek magyarázatot adni arra, hogy miért figyelhető meg viszonylagos állandóság a boldogságra való képesség tekintetében is - magyarázta Bates. Úgy tűnik, ahhoz hogy megérthessük a boldogságot, először a személyiséget kell megértenünk. Bizonyos személyiségjegyek, mint a nyugodtság, társaságkedvelés vagy a megbízhatóság olyan érzelmi tartalékot képeznek, mely átsegít a nehezebb időszakokon is.

A vizsgálatban Bates és munkatársai 973 ikerpárról gyűjtöttek adatokat. Elsősorban a résztvevők személyiségére és boldogságával kapcsolatos információkra voltak kíváncsiak. A kutatóknak sikerült azonosítani olyan géneket, melyek bizonyos személyiségjegyeket kódoltak, valamint olyanokat is, melyek a boldogságra hajlamosítottak. Megállapították, hogy azok az emberek, akik nem idegeskednek, társaságkedvelők és lelkiismeretesek, boldogabbak lesznek. Eredményeik a Psychological Science márciusi számában olvashatók.

A boldogság fennmaradó 50 százalékát azonban nem a gének, hanem az emberi kapcsolatok, a testi egészség és a karrier határozza meg - jegyezte meg Bates. Ha valaki jobban szeretné érezni magát a bőrében, érdemes megpróbálni úgy viselkedni, mint a nyugodt, extrovertált és lelkiismeretes emberek. Meg kell próbálni mások társaságát keresni, még akkor is, ha csak néhány emberről van szó. Érdemes naplót vezetni arról, hogy milyen magatartásformák bizonyultak sikeresnek a boldogság elérése érdekében, és ezeket gyakorolgatni. Apró, elérhető célokat kell kitűzni, melyek megvalósításáért képesek vagyunk tenni. Nem utolsó sorban pedig tartsuk számon azokat a jó dolgokat, melyek a nap során minket értek.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.