A digitális egészségügyről konzultálnak Budapesten

Február 27-én először rendezik meg Magyarországon a Digital Health Summitot, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fórumát. A konferencián a digitalizációs kihívásokról, a szükséges szabályzókról, az okos-kütyük alkalmazásáról és a befektetők számára kínálkozó lehetőségekről értekeznek.

A felgyorsult technológiai fejlődés a szemünk láttára formálja át az egészségügyi szolgáltatásokat, és napjainkban ennek hatása már nemcsak az orvosi rendelők zárt függönyei mögött, hanem a mindenki számára elérhető, egyszerűbb ellátási formák szintjén is érzékelhető. Az új megoldások révén a szolgáltatók, szolgáltatások összekapcsolhatók; a távgyógyítás, a személyre szabott egészségügyi szolgáltatások mellett pedig olyan újdonságokkal találkozhatunk a nagyon közeli jövőben, mint például a prediktív gyógyászat, vagy akár a mesterséges intelligencia-alapú online kivizsgálás.

2019 legérdekesebb egészségügyi kütyüjei EKG-t készítő óra, fitnesz-hallókészülék, egészségmonitorozó öv, idősgondozó robot - néhány újdonság a Las Vegas-i CES expóról, ahol az idei év legfontosabb e-health fejlesztései is bemutatkoztak. Kattintson a részletekért!

Több ezer kilométerről gyógyíthatnak az orvosok

Az esemény első külföldi előadója Sander Ruitenberg, a Novartis AG IHD (Immunology, Hepatology & Dermatology) üzletágának digitális egészségügyi megoldásokért felelős globális vezetője, aki bemutatja, hogy a svájci gyógyszergyártó vállalat milyen módon készül a jövőre, hogyan képzelik el a mesterséges intelligencia, chatbotok és egyéb innovációk alkalmazását a gyógyászatban.

Stephan Aderhold (Ekso Bionics) előadásában olyan "exoskeleton" készülékeket mutat be, amelyek révén a terapeuták, gyógytornászok távolról is szorosan nyomon követhetik a páciens javulását, illetve az elvégzett gyakorlatokat; képesek beavatkozni és hatékony kezeléseket alkalmazni akár több ezer kilométerre a gyógyulásra vágyó személyektől. Az Ekso Bionics az adatkapcsolat menedzselése kapcsán a Vodafone IoT Connectivity platformját választotta; a résztvevők a saját szemükkel győződhetnek meg a technológia hatékonyságáról, ugyanis a konferencián prezentálják a jövőbemutató megoldás gyakorlati működését egy mozgássérült közreműködésével.

Digitális egészségügyről értekeznek Magyarországon. Fotó: iStock
Digitális egészségügyről értekeznek Magyarországon. Fotó: iStock

2017 óta működik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, egy korábban sosem látott mélységű, ágazati informatikai fejlesztés, amely új alapokra helyezte a magyarországi digitális egészségügyet. A rendszerhez csatlakozó háziorvosok, gyógyszertárak, közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények, magánegészségügyi ellátók, illetve az Országos Mentőszolgálat elektronikus rendszereiken keresztül elérik és használják a Térben tárolt adatok meghatározott részét. A páciensek és a kezelőorvosok pillanatok alatt lekérdezhetik a betegadatokat, amelyek segítik a leghatékonyabb személyre szabott kezelés kialakítását, emellett kiszűrhetővé, megelőzhetővé teszik a gyógyszeres nemkívánatos eseményeket: a kölcsönhatásokat vagy túladagolásokat. Szabó Bálint (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) arról számol be az eseményen, hogy milyen újdonságokkal, funkciókkal egészül ki a rendszer, és ezeket a lehetőségeket miképp tudják az ellátórendszer szereplői, illetve a páciensek kihasználni a közeljövőben.

A mesterséges intelligencia szerepe a gyógyászatban

A digitalizáció jelenlegi trendjeiről, illetve a mesterséges intelligencia és a prediktív megoldások szerepéről is beszél Mezei Fruzsina és Mezei Rudolf (Omron Healthcare Magyarország). Melyek a jelenlegi kihívások, és a digitalizációt támogató, elősegítő tényezők a hazai alapellátásban? Mik a válaszok a krónikus betegségek gondozásának költségnyomására, a betegségszám növekedésére vagy éppen a gondozási teljesítmények, költségek, szükséges erőforrások optimalizálására?

Komoly érdeklődésre tarthat számot továbbá Horváth Szilvia és Ábrahám Attila (Egis) előadása, akik arról beszélnek majd, hogy valóban középpontba kerülhet-e a beteg, illetve hogyan alakul át a klasszikus gyógyszeripari ökoszisztéma a digitalizáció hatására.

A digitális egészségügyi piacra vonatkozó feltételek, szabályzók finomhangolásáról, az esetleges változtatásokról Dr. Csiki Zoltán, az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára számol be előadásában. A konferencia keretében szervezett kerekasztal-beszélgetéseken szintén komoly viták várhatók a digitális egészségügy szerepéről, a hazai egészségügyi igényekről, a befektetők érdekeiről, illetve a növekedési és kiugrási lehetőségekkel kapcsolatos esélyekről.

Az eseményen részt vevők személyesen vitathatják meg gondolataikat a területen működő nagyvállalatok, a digitális termékeket gyártó vállalkozások, valamint a köz- és magánegészségügy képviselőivel és az ágazatban tevékenykedő befektetőkkel. A Digital Health Summitról további részeteket az alábbi linkre kattintva olvashatnak!

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23, +28 °C
Minimum: +9, +14 °C

Délelőtt a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, csapadék azonban nem lesz. Délután folytatódik a változóan felhős idő, legfeljebb a Dunántúlon fordulhat elő egy-egy kisebb zápor. A szél napközben eros nyugati lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: