Új jelölések lehetnek a fényvédő krémeken

A napsütés veszélyeivel és a fényvédő krémek használatának fontosságával mindenki tisztában van, ám a sok különböző termék között nem egyszerű eligazodni. Ezen szeretne változtatni az amerikai hatóság.

A boltokban, gyógyszertárakban megvásárolható Food and Drug Administration - FDA ) ezért új jelölési rendszert kíván bevezettetni.

"Szeretnénk tudatosítani a vásárlókban, hogy nem minden fényvédő krém egyforma. Az új, könnyen érthető címkékből egyértelműen meg lehet majd állapítani, hogy melyik kínálja a legjobb védelmet, illetve melyik a legmegfelelőbb az adott egyén számára+ - mondta Lydia Velazquez, az FDA egyik vezető tisztségviselője.

Az új címkén jelölni kell, hogy az adott termék UV-A, UV-B vagy mindkét típusú sugárzás ellen véd-e. A tervek szerint tilos lesz 50-nél nagyobb faktorszámok alkalmazása (ezeket 50+-szal kell jelölni), mert a szakemberek szerint nincsenek megfelelő adatok arra, hogy a nagyobb faktorszám nagyobb védelmet nyújt. Az alacsony faktorszámú készítményeken pedig a napozás veszélyeire, a bőröregedésre, illetve a bőrrákra figyelmeztető feliratokat kell elhelyezni.

A termékekre emellett rá kell írni azt is, hogy gyakran újra kell kell azokat. A gyártóknak pedig tilos lesz "vízálló", "izzadságálló" vagy "tökéletes védelmet nyújtó" jelzőkkel ellátni a termékeket, mint ahogy azt sem állíthatják, hogy a fényvédő azonnali védelmet nyújt.

Az Európai Unió 2006-os ajánlása hasonló irányelveket tartalmazott: nemcsak egységes jelölési rendszer bevezetését szorgalmazták, de tiltották a "tökéletes védelmet nyújtó" feliratok használatát. A termékeken nem írhatják azt sem, hogy teljes védelmet nyújt a gyerekeknek és a kisbabáknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?