Szombaton milliókat ért az egészség Pesterzsébeten

Szombaton Pesterzsébeten rendezték meg az öt éve országot járó Richter Egészségváros Program, ahol közel kétezren vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon.

A részvételért, valamint minden egyes aktivitásért 300-300 forintot érő matricát gyűjthettek a lakosok, amellyel a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2 millió forintos alapadományt növelhették.

Sikerrel zárult a nap, ugyanis a lakossági tenni akarás eredményeképpen majdnem sikerült megduplázniuk az adományt, így a rendezvény lezárásaként 3.717.500 Ft-ot vehetett át Dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

Szombaton egy napra Pesterzsébetre, a Kossuth Lajos térre költözött a Richter Egészségváros családi programsorozat, ahol teljes körű ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon vehettek részt a lakosok. A Richter 2 millió forint alapadományt ajánlott fel egy hordozható lélegeztető készülék és egy sürgősségi kocsi beszerzéséhez a kórháznak, melyet a látogatók egy pontgyűjtő játék keretében további összegekkel növelhettek. Nem kellett mást tenniük, mint részt venni az ingyenes szűrővizsgálatokon, egészségügyi tanácsadásokon, előadásokon, tornákon és a különböző családi programokon, amelyekért aktivitásonként 300-300 Ft-ot érő pontot kaptak.

Az Egészségváros rendezvény múlt szombaton is milliókat hozott a helyi egészségügyi intézménynek

A rendezvényen közel 2000 szűrést végeztettek a lakosok, melynek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az időben kiszűrt betegségek sokkal nagyobb arányban kezelhetőek, gyógyíthatóak és elkerülhetőek a súlyos szövődmények. A program során gyakran találkoznak a szakemberek olyan betegekkel, akik korábban még nem vettek részt orvosi kezelésen problémájukkal, Pesterzsébeten is nagy számban voltak új betegek a kiszűrtek között. Ők azonnali tanácsadás keretében helyi szakemberektől közvetlenül tájékozódhattak a szükséges további lépésekről, teendőkről.

"A Richter Egészségváros legfontosabb célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az egészségmegőrzés, a megelőzés fontosságára, és elindítsa az embereket az ehhez vezető úton. A szűrések és a tanácsadások mellett ismert személyektől- köztük Keleti Andreától és Rudolf Pétertől- kaphattak hasznos és a hétköznapokba könnyen beilleszthető életmódtanácsokat az Egészségvárosba látogatók. A lakosok azzal, hogy részt vettek egy szűrésen vagy meghallgattak egy előadást már óriási lépést tettek az egészségükért. Rengetegen éltek a lehetőséggel, közel 2000 szűrést végeztünk el a nap során és az előadásokon, tanácsadásokon is igen aktív volt a részvétel. Az Egészségvárosnak köszönhetően több mint 500 esetben hívtuk fel a lakosság figyelmét további szakorvosi ellátás szükségességére"- tette hozzá Beke Zsuzsa, a PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője.

A legtöbben vérnyomásukat ellenőriztették, ahol minden második látogatónál mértek a normálnál magasabb értéket, három esetben pedig olyan magas értéket mutatott a műszer, hogy azonnal a Kórház sürgősségi osztályára szállították a beteget. A koleszterinszintjükre is sokan voltak kíváncsiak és a megszűrtek több mint a felénél találtak magas értéket. Köztudott, hogy a magas koleszterinszint és a vérnyomás emelkedés összefüggésben áll, ugyanis a magas koleszterinszint érelmeszesedéshez, korunk egyik leggyakoribb betegségéhez vezethet. Ezt az eredmények is alátámasztják, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint közel azonos arányban fordult elő a megszűrteknél. A koleszterin rendszeres szűrése rendkívül fontos, mivel a magas koleszterinszint hosszúéveken keresztül tünetek nélkül is fennállhat. A programok sorában véradásra is lehetőség nyílt, kiemelkedően sokan, 75-en adtak vért, amivel több mint 200 embernek nyújthatnak életmentő segítséget. A szűréseken a sztárvendégek is részt vettek, hogy személyes példával is felhívják a figyelmet a szűrések fontosságára, Keleti Andrea például a csontsűrűségmérő sátorba látogatott el: "Számomra nagyon fontos kérdés az egészség, és mindig örülök, ha vank olyan rendezvény, amely széles közönséghez szól. Nagyon fontos, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a szűrések jelentőségére. Nem csak az idősebb embereknek kell odafigyelniük, a fiatalokkal is meg kell értetni, hogy akár velük is megtörténhet. Jobb a megelőzés, mint később a betegség”-tette hozzá a táncművész.

A programok közül legtöbben Rudolf Péter kötetlen előadására voltak kíváncsiak, aki az egészségtudatos életmód mellett az éppen zajló forgatás kulisszatitkaiba engedett betekintést. A Richter a Nőkért sátorban találkozhattak többek között Keleti Andrea táncművésszel a látogatók, valamint Dobó Kata színésznővel, a Richter Aranyanyu Díj zsűritagjával, aki a kezdeményezés mellett a családjáról is mesélt az érdeklődőknek. Délután Katus Attila mozgatta meg a tömeget dinamikus tornaórájával, hogy megérezzék az erőt, a felszabadultságot, amit a mozgás okoz, és ezt az érzést vigyék tovább a hétköznapokra is.

A nap végén a pesterzsébetiek szorgalmának eredményeképpen a Richter 2.000.000 forintos alapadományán felül 1.717.500 forint értékű pont gyűlt össze, így összesen 3.717.500 Ft-ot vehetett át Dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. A támogatás nagy segítséget jelent a kórháznak, ugyanis így lehetővé vált a Sürgősségi Osztály számára egy hordozható lélegeztető készülék és egy sürgősségi kocsi beszerzése.

A Richter Gedeon gyógyszercég kezdeményezésével a lakosság prevenciós szemléletének és az egészség-tudatos gondolkodásának kialakítását, elmélyítését célozza meg, valamint társadalmi összefogással törekszik segíteni a hazai kórházak működését. Az Egészségváros öt éves fennállása során a lakosság aktivitásának köszönhetően már több mint 130 millió forinttal támogatta a kórházakat.

Az Egészségváros legközelebb Dombóvárra látogat, melyről bővebb információt az érdeklődök a www.egeszsegvaros.hu oldalon kaphatnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra