Nem elég oktatni, kísérni kell az úton

A Richter Aranyanyu Díjak idén harmadszorra fognak gazdára találni orvos, egészségügyi szakdolgozó és pedagógus kategóriában.

Folyamatosan érkeznek a szervezőkhöz a jelölői pályázatok , amiből majd a közönség és a felkért, hattagú zsűri egyaránt válogat. Közülük Kriston Andrea anno azt nyilatkozta, hogy azért vállalta a zsűritagságot, mert „nagy hálát érez akkor, amikor szív-emberekkel találkozik, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat.” Túl a jelölési időszak felén, az eddig beérkezett pályázatok tapasztalatairól kérdeztük.

Remélem még nagyon sok jelölés érkezik, ezért nem szívesen köteleződöm még el egyik vagy másik jelölő története mellett, de nem tagadom, már most is van olyan, ami nagy hatással volt rám! - kezdi szubjektív beszámolóját Kriston Andrea. Mint az köztudott, Andrea a Kriston Intim Torna módszer kidolgozójaként vált ismertté - túlzás nélkül állítva - világszerte.

Kriston Andrea

Ez az egyre népszerűbb módszer egyszerre tűz ki egészségügyi és pedagógiai célokat. Nyilván ennek is köszönhető, hogy az Aranyanyu zsűritagnak elsősorban azokon a történeteken akadt meg a szeme, ahol ezek a szándékok nagyon hangsúlyosan együttesen voltak, vannak jelen. „Az elmúlt években, rengeteg nővel találkozva és beszélgetve sokszor a legintimebb titkaikról, problémájukról is, megerősödött bennem az a hit, hogy semmilyen egészségügyi kérdés nem kezelhető jó pedagógusi attitűd nélkül. Márpedig a jó pedagógus nem egyszerűen oktat, pláne nem kioktat, hanem bizalmi kapcsolaton keresztül támogatja azt, aki arra rászorul.

Én elsősorban abban látom a munkám értelmét és örömét, amikor valakit kísérhetek azon az úton, aminek során apránként felfedezi saját magát. Fantasztikus látni, ahogy elkezdi érteni a saját testének, lelkének működését, hogy képes lesz megfogalmazni az érzéseit és igényeit, majd változtatni a rossz működéseken! Különösen igaz ez akkor, amikor a legintimebb dolgainkról, netán tabukról, szégyellt, titkolt problémákról van szó vagy olyanokról, amelyekről sajnos sokak szerint nem illik beszélni.

Adja le jelölését Ön is! Ide kattintva megteheti. Az idei jelölői történetek között is vannak ilyen élmények. Érkezett ajánlás olyan nőgyógyász doktornőről, aki Kriston Andrea azzal, hogy a maga részéről örülne, ha esetleg egyelőre még kevésbé ismert szakmai terület képviselője is szerepelne majd a győztesek között, amely a díjazott elismerése mellett segíthetné a fogalmak megismerését, bevezetését is. Majd sietve hozzáteszi, hogy messze van még a jelölési határidő és remélhetőleg idén is nagyon nehéz dolguk lesz! Az idei Richter Aranyanyu Díjra jelölni október 2-ig lehet, a www.aranyanyu.hu oldalon keresztül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!