Krizsó Szilviával ismét útra indulnak az Egészségváros utazó nagykövetei

Idén hatodik éve indul útjára a Richter Egészségváros, amely a nyár folyamán az ország különböző pontjaira, Dunaújvárosba, Mohácsra, Békéscsabára és Esztergomba látogat.

A programsorozat fókuszában az egészséges életmód áll, így az érdeklődők többek között ingyenes egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon vehetnek részt. Kiemelt jelentősége a programnak az egyéni és közösségi érdekek összekapcsolása, hiszen miközben a lakosok saját egészségükért tesznek, részvételükkel a helyi kórháznak ajánlott 2 millió forintos alapadomány összegét növelik.

A Richter Egészségváros az egészségmegőrzés fontossága mellett elsősorban a megelőzés jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, így a nap folyamán a lakosok olyan régóta halogatott, vagy nehezen hozzáférhető szűréseken vehetnek ingyenesen részt, mint a csontritkulás - csontsűrűségmérés, prosztata- (PSA) szűrés, koleszterinszint - és vérnyomásmérés, szív és érrendszeri kockázatfelmérés, asztmaszűrés, illetve BMI, testzsír-, magasság-, és testsúlymérés. A rendezvényen résztvevők amellett, hogy a helyi szakemberek tanácsait kérhetik ki sokakat érintő egészségügyi témákban, kipróbálhatják a fitnesz eszközöket, megtekinthetik az elsősegély bemutatót, beállhatnak gyógytornázni, valamint Katus Attilával együtt mozoghatnak a helyszínen. A Richter által a helyi kórház számára felajánlott 2 000 000 forintos adományt a programokon résztvevők 300 forinttal növelhetik, így akik csatlakoznak, saját egészségük megőrzése mellett egy közösségi cél eléréséhez is hozzájárulnak.

Torna Katus Attilával az Egészségváros egy korábbi helyszínén

Rudolf Péter színész, rendező, a Richter Egészségváros fővédnöke elfoglaltságai ellenére igyekszik a mindennapjaiba is beépíteni a rendszeres mozgást. "Azt gondolom, az embernek arra van ideje, amire időt akar szánni. Bármilyen elfoglaltak is vagyunk, a testedzést mindig meg lehet oldani. Mivel mozgás során az agyban boldogsághormonok termelődnek, sokkal jobb közérzete lesz az embernek futás, torna vagy séta után. Karácsonykor hozzánk csapódott egy kutya, akinek olyan mozgásigénye van, hogy kénytelen vagyok futni vele az erdőben. Emellett újra elkezdtem focizni is, a színészválogatott keretein belül."

Az idei év újdonsága, hogy az ismert Pulitzer-díjas műsorvezető, Krizsó Szilvia lesz a program háziasszonya. A műsorvezető mindennapjaiban meghatározó szerepet játszik az egészségtudatosság és a rendszeresség, ezért örömmel csatlakozott az egészségmegőrzés fontosságát hirdető kezdeményezéshez.

A dunaújvárosi, mohácsi, békéscsabai és esztergomi Richter Egészségvárosokba látogatók számos hírességgel is találkozhatnak személyesen, így Rudolf Péter, Krizsó Szilvia és Katus Attila mellett Jaksity Kata műsorvezetővel, Béres Alexandra fitnesz világbajnokkal, valamint Rácz Zsuzsa írónővel. A szabadtéri rendezvénysorozat az egész családnak kellemes hétvégi kikapcsolódást nyújt, a szórakoztató színpadi programok mellett a kisebbeket kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várja.

A Richter Egészségváros tavaszi helyszínei:

2014. május 17. Dunaújváros, Dózsa tér
2014. május 24. Mohács, Széchenyi tér
2014. május 31. Békéscsaba, Szent István tér
2014. június 14. Esztergom, Széchenyi tér

A részletes programról a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!