Adománypontgyűjtés az Uzsoki Utcai Kórháznak

A budapesti Uzsoki Utcai Kórház is csatlakozott ahhoz az egészségprogramhoz, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. - évek óta sikeres programja keretében - valósít meg országszerte. A gyógyszercég 2.000.000 forintos alapadományt ajánl fel az Uzsoki Utcai Kórház számára, eszközparkjának bővítéséhez.

Az adománygyűjtés célja egy duodenoscop megvásárlása, amely a komfortosabb, hatékonyabb betegellátást és rákszűrést lehetővé tevő, emésztőrendszeri vizsgálatokhoz szükséges orvosi eszköz. Az adománycél elérésében a zuglói lakosságnak meghatározó szerepe van, hiszen minél aktívabban cselekszik valaki saját egészségéért, annál nagyobb mértékben járul hozzá a kórháznak szánt adomány gyarapításához. Október 4-én, a Bosnyák téren megrendezésre kerülő eseményre látogatóknak nem kell mást tenniük, mint részt venni az egészségnap szűrésein, programjain, így mindenki a saját egészségére fordított idővel pontonként sok-sok 300 forinttal növeli az adomány összegét.

Rendszeres testmozgással és kiegyensúlyozott táplálkozással már sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében, statisztikák szerint ugyanis az életkilátásokat legalább 40 százalékban befolyásolják az életmódbeli tényezők. Nem szabad megfelejtkezni azonban arról, hogy az egészségtudatos életvitelhez nagy mértékben hozzájárul a szűrővizsgálatokon történő rendszeres részvétel is. A Richter Egészségváros Program "Egészség ezreknek, milliók a kórháznak" felhívással október 4-én Budapestre, a Bosnyák térre érkezik, arra ösztönözve a lakosokat, hogy tegyenek aktívan egészségük megőrzése érdekében, hiszen jobb megelőzni, mint kezelni a betegségeket.

Az egészségnap szabadtéri aerobik órájával indul, majd egész nap beszélgetések és informatív előadások várják az érdeklődőket.

Radványi Dorottya műsorvezető vendége lesz Rudolf Péter színművész, rendező, Béres Alexandra fitnesz világbajnok, Rácz Zsuzsa írónő, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője, Nagy Tímea olimpikon, zsűritag, valamint Tóthné Almássy Mónika Aranyanyu díjazott. Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető moderálásával zajlanak az Agora sátor előadásai, ahol a szűrővizsgálatokhoz kapcsolódó témákban az Uzsoki Utcai Kórház szakembereitől informálódhat a hallgatóság.

A nap folyamán mindazon problémákról tájékozódhatnak a lakosok, amelyek ma Magyarországon népbetegségnek számítanak, így a kórházi szakemberek az alábbi területeken végeznek kivizsgálásokat: szív- és érrendszeri megbetegedések , idegrendszeri zavarok, prosztata- (PSA) szűrés, csontsűrűségmérés, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, valamint asztma szűrés. A fájdalomcsillapítás, memóriazavar, szorongás és depresszió, nőgyógyászati szaktanácsadás mellett mell-önvizsgálat tanácsadás is elérhető a tanácsadó sátrak sorában. "Úgy gondolom, nagyon sok hasznos információt, alkalmazható tudást lehet összegyűjteni az Egészségvároson, arról nem is beszélve, hogy egy nap alatt annyi féle szűrésen lehet részt venni, ami egy normál egészségügyi ellátórendszer keretein belül fél, vagy egy évet is igénybe venne. Mindezt ingyenesen, családi, szabadidős programokkal kiegészítve." - foglalta össze az Egészségváros üzenetét Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője.

A családi esemény széles programkínálattal jelentkezik, a szűrések, előadások, beszélgetések mellett a színpadon zenés-táncos produkciókat élvezhet a közönség. A színpadon fellép a Szilas Néptáncegyüttes, a Bartendaz Hungary, a Klinda Tánciskola, valamint délután 14 órától az ALMA Együttes ad koncertet, ahol a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói lehetnek a sok vidámsággal fűszerezett műsornak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!