Az ausztrál University of New South Wales kutatói ugyanis egy új tanulmányban publikálták, hogy úgy tűnik, tényleg húszas éveink a legboldogabbak, utána több mint 40 évig csak folyamatosan rosszabb lesz minden – számol be a Daily Mail. Szerencsére adataik szerint 65 éves korunkhoz elérve újra jobbra fordul minden.
A kutatást vezető Dr. Ioana Ramia szerint azért kezdtek bele a vizsgálatba, hogy jobban átlássák, milyen társadalmi döntéseket lenne tanácsos hozni a különböző életkoroktól függően. A témába vágó, egyik legnagyobb ausztrál kérdőív (Household, Income and Labour Dynamics in Australia ) adataira támaszkodva állapították meg azt, hogy az élményekre a legjobban a 15-24 közti korosztály, illetve a 75 évnél idősebbek reagálnak, a kettő között pedig U-alakú görbe látható.
Az élettel kapcsolatos elégedettség és boldogság tehát kiszámítható pályán mozog: a párok például akkor legboldogabbak, mielőtt megszületik első gyermekük, utána pedig zuhanás tapasztalható, ez az állapot pedig akkor kezd el javulni, amikor az elsőszülött gyermek iskolába kezd járni. Ezek után a boldogság szintje alacsonyan marad ugyan, de lassú javuló tendenciát mutat és 80 éves korunk környékére fut fel megint.
A kutatók elmondták, hogy az életközépi, sanyarú időszakot főként az elhelyezkedési, gazdasági és karrierkérdések teszik annyira nehézzé. Mindez a húszas évek közepén kezd el nyomasztani és egészen addig lesz jelentős, amíg a munka és a kereset fontossága csökkenni nem kezd.
A fiatalok esetében a lakhatás kevéssé problémás, de az mindenkinél sokat jelentett, ha munkahelyükhöz, szórakozási lehetőségekhez és barátaikhoz is közel lakhatnak. A lakhatás körülményei a 30-as évektől felfelé kezdtek el fontosabbak lenni, ilyenkor kezd el számítani, hogy milyen környéken lakunk, kik vesznek minket körbe és milyen szomszédjaink vannak. A boldogság ilyenkor a legalacsonyabb és csak akkor kezd el javulni, amikor az emberek elkezdenek másra, például a szabadidejükre fókuszálni.
A biztonság minden életkorban igen fontos, az egészséggel kapcsolatos hangsúly pedig kétszer jelentkezik igazán: egyszer a harmincas évek közepén, amikor először tapasztaljuk meg azt, hogy nem tudunk már annyi mindent elviselni, mint huszonévesként, illetve még egyszer, a későbbi évtizedekben.
