Cukorbeteg lehet az éjszakai műszaktól

A legújabb kutatás szerint a nap rossz időszakában túl keveset alvó, éjszakai műszakban dolgozó alkalmazottak a diabétesz és az elhízás megnövekedett kockázatának lehetnek kitéve.

A szaklapban megjelent tanulmány szerzői az eredmények tükrében intézkedéseket sürgetnek az éjszakai műszakos munkavégzés káros hatásainak csökkentése érdekében.

Kísérletükben 21 önkéntes életét szabályozták, étkezésüket és alvásidejüket is beleértve. Kiderült, hogy a normális alvással kapcsolatos változások következtében a szervezet nehezen tudta szabályozni a vércukorszintet. Néhány páciensben néhány hét alatt a diabétesz korai tünetei alakultak ki.

Az amerikai Brigham and Women's Kórház kutatói a műszakban végzett munka káros hatásait vizsgálták kontrollált környezetben. A 21 alany először 10 órát aludt éjszaka, ezt követően pedig három hétig felborították alvásukat és biológiai órájukat.

A napot 28 óra hosszúságúra nyújtották, hogy olyan hatást hozzanak létre, mint amit egy állandó időeltolódási zavarban szenvedő hosszú távú légi utazó tapasztal. A 28 órás napban a résztvevők 6,5 órát aludhattak, ami a normális napot figyelembe véve 5,6 órának felel meg. Félhomályos helyiségben tartózkodtak, hogy a természetes fény ne állíthassa helyre a biológiai órájukat.

A kísérlet e szakaszában a vércukorszint jelentősen megemelkedett az étkezés után és a nap "koplalási" időszakaiban. Az eredmények azt mutatták, hogy az alanyok szervezete kevesebbet termelt a vércukorszint szabályozásáért felelős hormonból, az inzulinból. Három alanyban olyan magas szintre emelkedett a vércukorszint az étkezés után, ami már prediabetikus állapotnak minősül. A szervezet lelassulása miatt megnőtt a testsúlygyarapodás kockázata is.

A kutatást vezető Dr. Orfeu Buxton elmondta, az eredmények megerősítik a korábbi tanulmányok arra utaló következtetéseit, melyek szerint a prediabetikus állapotban lévő személyek körében az éjszaka fennmaradó dolgozókban sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki az állapotból teljesen kifejlett cukorbetegség . A napi biológiai óra felborulása és a napközbeni elégtelen alvás miatt egyértelműnek látszik, hogy az elegendő alvás kulcsfontosságú az egészség szempontjából, és az optimális hatás érdekében éjszaka kell aludni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!