A több alvás fokozza a sportolók teljesítményét

Azok a sportolók, akik többet alszanak éjszakánként, és csökkentik az összevont alvások számát, több feladatban is jobban teljesítettek a szokásos napi edzésüket követően - állítják a kutatók.

A hosszabb alvást összefüggésbe hozták többek között a gyorsabb sprintteljesítménnyel (körülbelül 19,2 másodperc alapesetben, 17,56 másodperc a hosszabb alvást követően), a teniszben a több pontos ütéssel az érvényes szervák beszámításával (12,6 adogatás a 15,61 ellenében).

Az eredményeket az Alvás Szövetségek Szakmai Egyesületének 23. éves gyűlésén tették közzé Wstchesterben. A tanulmány vezető szerzője, Cheri Mah szerint, aki a Stanford Egyetem Alvászavar Klinika és Kutatóközpontjában dolgozik, a tanulmányban résztvevő több sportoló először döbbent rá, hogy mennyire fontos az alvás és miként befolyásolja a versenyen nyújtott teljesítményüket. "Az élsportolók hagyományosan napi több órát edzenek, gyakorolnak, továbbá szorosan együttműködnek táplálkozási szakemberekkel, hogy optimalizálni tudják a teljesítményüket - mondta Mah -, viszont nagyon kevés figyelmet szentelnek az alvási szokásaiknak. Bár a legtöbben tudják, milyen fontos szerepe van, sokan nem ismerik fel, hogy az optimális teljesítmény csak optimális alvási szokások mellett érhető el."

A tanulmányban 5 egészséges diák vett részt, 18-21 év közöttiek, mindegyikük a Stanford női teniszválogatott tagjai. 2-3 hétig a megszokott alvási ritmusukat követték a teniszszezon alatt. A teljesítményüket minden egyes edzés alkalmával felmérték, a futási és ütőkezelési képességek terén egyaránt. Ezután 5-6 héten keresztül napi 10 órát aludtak. A kedélyállapotukat és az álmosságot is mérték, ugyanúgy, mint az alvási és ébrenléti aktivitást. A tanulmányt kifejezetten a szezonban végezték el, hogy adatokat szolgáltathassanak mind az edzésekről, mind a versenyekről.

Mah úgy véli, hogy a tanulmány eredményeit más sportok esetében is fel lehetne használni, hogy csökkentsék a nappali fáradtságot, illetve hogy javuljon a sportolók kedélye és teljesítménye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!