Fogyasztóvédelem: baj van az eperrel

Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzése: minden tizedik eperrel probléma volt.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság négy héten át tartó, országos szamóca-ellenőrzése eredményeképp csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki – közölte az NKFH.

eper, szamóca
Az eper nem mindig onnan való, ami ki van rá írva. Fotó: Getty Images

Lajosmizsei? Az nem olyan biztos

A vizsgálat igazolta például azt a városi legendát, mely szerint nem minden lajosmizseiként feltüntetett eper származik onnan. A szamóca egyik legismertebb hazai termőhelye Lajosmizse és környéke, ezért sokan keresik kifejezetten a lajosmizsei epret. Emiatt minden évben előfordul, hogy más – főleg romániai – szamócát próbálnak magyarként, sőt lajosmizseiként eladni. Az ellenőrök az idei szezonban is több ilyen esetre bukkantak, pedig aki így trükközik, súlyos bírságra számíthat.

Fontos tudni, hogy a romániai szamóca gyakran jóval olcsóbb a hazainál, így sokszor önmagában emiatt is népszerű. Jelezték ugyanakkor, hogy a külföldi gyümölcsöknek általában más a csomagolásuk: a magyar termelők jellemzően cserélhető 5 kilogrammos faládát használnak, míg a román szamóca műanyag rekeszben érkezik, a spanyol, görög vagy lengyel eper pedig kisebb, egyszer használatos csomagolásban van.

Az országos ellenőrzési akció a teljes kereskedelmi palettát lefedte, a nagybani piacoktól a hipermarketeken és zöldségeseken át egészen az utcai, ideiglenes árusítóhelyekig. Az ellenőrök nemcsak a gyümölcs minőségét és származását vizsgálták, hanem a higiéniai körülményeket is. A vizsgált tételek mintegy ötöde volt külföldi eredetű, míg a problémás eprek aránya 10 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik minta nem felelt meg a nyomonkövethetőségi vagy jelölési szabályoknak. Végül csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki, több eljárás pedig még folyamatban van.

Megnyugtató viszont, hogy minőségi probléma sem a hazai, sem a külföldi szállítmányokkal kapcsolatban nem merült fel, utóbbinál azonban a származást gyakran nem, vagy félrevezetően tüntették fel. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.