Orvosmeteo: szél söpör végig a nyugati megyéken

Szeles idő, illetve egy hidegfront is okozhat a nap során kellemetlenségeket.

Vas, Zala és Veszprém megyékben is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben heves széllökések miatt. A Kiderül előrejelzése szerint csütörtökön egy hidegfront is okozhat kellemetlenségeket. 

Délelőtt nagyrészt szakadozik, a nap második felében már döntően fátyolfelhős, napos idő valószínű, viszont északon, északkeleten maradhatnak vastagabb felhőkkel borított tájak. Arrafelé elvétve szemerkélhet az eső. A délnyugati szél nagy területen lesz élénk, amit főként a Dél-Dunántúlon kísérhetnek erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de a tartósabban felhős, szélvédett északkeleti tájakon 10 fok körüli, illetve helyenként néhány fokkal az alatti értékeket is mérhetnek. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.

szél
A szeles idő ronthat a hőérzetünkön. Fotó: Getty Images

A napok óta tartó, viszonylag nyugodt időjárási viszonyok után egy hidegfront hatása érződik. Emiatt sokaknál jelentkezhet fejfájás, migrén, illetve a görcsös panaszok is felerősödhetnek. A viharos szél miatt a hőérzetünk is alacsonyabb lehet, javasolt rétegesen öltözködni, leginkább a felsorolt nyugati megyékben. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Általában kevés lesz a felhő, csupán, keleten, északkeleten maradhatnak még felhős körzetek. Csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. Késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?