Középpontban a legkisebbek

A koraszülöttek esélyei többféle módon is javíthatók, a számukra létrehozott intenzív osztályokon erre már mindenhol nyílik lehetőség. A kicsik a későbbiekben is több figyelmet igényelnek, például olyan oltást is célszerű megkapniuk, amit másoknak nem feltétlen.

A koraszülöttek esélyei többféle módon is javíthatók, a számukra létrehozott intenzív osztályokon erre már mindenhol nyílik lehetőség. A kicsik a későbbiekben is több figyelmet igényelnek, például olyan oltást is célszerű megkapniuk, amit másoknak nem feltétlen.

A kis súlyú koraszülötteket egész Európában egységesen látják el, mindenütt a legutóbb 2013-ban módosított irányelvek szerint foglalkoznak velük. Ennek megfelelően járnak el a hazai perinatális intenzív centrumokban is. A cél minden esetben az, hogy a terápiával minél jobb életminőséget érjenek el, a kicsiknek a korai világrajövetel minél kevesebb problémát és szövődményt okozzon. Ebben nagy szerepe van már a szülést megelőző ellátásnak is. Például a túlélést már az is jelentősen növeli, ha az igen kis súlyú koraszülött a legmagasabb szintű ellátást nyújtó III. szintű perinatális intenzív centrumban jön világra. Fájások nélküli, idő előtti burokrepedésnél hatalmas segítség az is, ha az édesanya a szülést megelőzően legalább 48 órával tüdőérlelő szteroid injekciót, valamint antibiotikumot is kap. Ennek érdekében fenyegető koraszülés esetén mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az anyukát III. szintű perinatális intenzív centrumba szállítsák.

Minden szem a kicsiken

Az ilyen létesítményekben dolgozó orvosok és nővérek célja az, hogy a kicsik szövődményeit minimalizálják, azaz, hogy a lehető legkevesebb károsodás érje a babát. Ebben része van annak is, hogy a kicsit az első pillanattól kezdve a lehető legjobban lehessen táplálni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg a szájon történő táplálás nem kivitelezhető, addig a koraszülöttet infúziósan táplálják. A szájon keresztüli táplálást ideális esetben az első vagy a második napon lehet megkezdeni, majd az adagokat kis lépésekben növelve, egy-két hét alatt teljesen át lehet rá térni. Ekkor az infúziós kezelés már elhagyható. A szájon át történő táplálás kezdetben gyomorszondán keresztül kapott anyatejet, ennek hiánya esetében női tejet jelent. A cél pedig az, hogy a kicsit minél hamarabb lehessen hagyományos módon, szoptatással táplálni.

koraszulott_4

Folyamatos figyelem

A későbbiekben a csecsemők gondozása már a koraszülött gondozáson történik. Itt végzik a kontrollvizsgálatokat, itt ellenőrzik és értékelik az esetleges szövődményeket. Az anyuka is itt kap tanácsot a táplálásához, szükség esetén a kicsi gyógyszeres kezelésével, a vérszegénység-terápiájával kapcsolatban. Abban az esetben, amikor bármilyen fejlődéselmaradás észlelhető a gyermek nyomon követése során, neurológiai vagy rehabilitációs szakrendelésen kell a gyereket gondozni. Amikor nem csak a mozgásfejlődésben van elmaradás, akkor korai fejlesztés is javasolt.

A koraszülötteknél az oltásokra is jobban oda kell figyelni: ők a kötelező oltásokat 2 hónapos kortól ugyanúgy megkapják, mint érett társaik, viszont a sorozatot kiegészítik a számukra kifejlesztett RSV ellenes oltással is. Ennek oka, hogy az RS vírus súlyos légúti fertőzést, tüdőgyulladást okozhat az egy événél fiatalabb koraszülöttekben. Az ellene védő oltást a 32. terhességi hét előtt született, az adott évi RSV szezon kezdetekor (november 1.) még 6 hónapnál fiatalabb csecsemők számára az állam ingyen biztosítja, azt a koraszülött gondozáson kaphatják meg a babák. A krónikus tüdőbetegségben szenvedők egészen kétéves korig részesülhetnek az oltásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?