Fókuszban a méhnyakrák

Magyarországon hetente kilencen halnak meg méhnyakrák miatt, miközben egy megelőzhető, kezelhető daganattípusról van szó. Erre akarja fölhívni a figyelmet az Európai méhnyakrák megelőzés hete is, amelyre több ezt segítő programot, köztük szűrővizsgálatokat is szerveztek.

Magyarországon hetente kilencen halnak meg méhnyakrák miatt, miközben egy megelőzhető, kezelhető daganattípusról van szó. Erre akarja fölhívni a figyelmet az Európai méhnyakrák megelőzés hete is, amelyre több ezt segítő programot, köztük szűrővizsgálatokat is szerveztek.

Az Európai méhnyakrák megelőzés hetéhez ? ami idén január 23. és 30. közé esik ? a tavalyinál lényegesen több település csatlakozott: 2015-ben még csak negyvennégy volt ez a szám, 2016-ban viszont már hetven. A projektbe egészen kicsi falvak is bekapcsolódtak, ami azért nagy előny, mert ezeken a helyeken a legnehezebb a szűrővizsgálatok kivitelezése. Egyszerűen azért, mert helyben nem áll rendelkezésre nőgyógyász, sőt sokszor még orvos sem.

?Ezeken a településeken mindig nagyon rosszak a statisztikák, emiatt hatalmas előrelépés, hogy ilyen helyekre is el tudtunk jutni. Nagy lépés az is, hogy a méhnyakrák szűrővizsgálatát ma már védőnők is végezhetik, nem kell pusztán emiatt orvost felkeresniük a nőknek? ? mondja Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány alapítója. Civil szervezete a méhnyakrák megelőzésének, szűrésének és kezelésének fontosságára, az érintettekre történő odafigyelésre szeretné felhívni a figyelmet, kollégáival együtt maga is ezt segíti. Kiemeli, hogy a programok során már bizonyítást nyert, hogy a nők szívesen fölkeresik a védőnőket a szűrővizsgálat elvégzése végett, így van értelme az ilyen kezdeményezéseknek. Idén már sok olyan nő is részt vett citológián, aki 10-20 éve nem jutott el ilyesmire. Mivel a szűrések mellett a betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztés is nagyon fontos, az alapítvány erre is kiemelten figyelt.

?Idei programunk címe Gyöngyre fűzve volt, és ugyanazt csináltuk, mint tavaly: az egyes településeken prevenciós előadásokat tartottunk, mellette pedig az ott élők gyöngyökből fűztek nyakláncokat és karkötőket, azokat pedig eljuttatták egy választott kórház nőgyógyászati osztályára, azoknak a nőknek, akik műtétre várnak, vagy már át is estek azon? ? mondja Tóth Icó. Hozzáteszi, hogy mindez azért fontos, hogy amikor a méhnyakrákról beszélünk, ne csak a megelőzést lássuk, hanem az érintetteket is. Ha ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy ez a betegség menyire komoly műtétet tesz szükségessé, és miatta mekkora életminőség-romlással kell számolni, jobban figyelünk a megelőzésre is.

A Mályvavirág Alapítvány sokat dolgozik együtt a védőnőkkel is, járt velük országos körúton is. A civil szervezet munkatársai ma már az egészségügyi főiskolai karokon is oktatják a leendő szakembereket: náluk a Méhnyakrákos nők című tantárgyat vezették be. Ez segíti azt, hogy a védőnő ne csak a szűrés elvégzésében segíthessen, hanem a betegséggel esetleg érintett, műtéten már átesett nőket is támogathassa. Ilyen esetben a nők ugyanis nagyon sok kérdéssel kereshetik meg az őket kiszűrő, és emiatt bizalmukat maximálisan élvező védőnőket. Erre pedig az egészségügyi szakembereket a főiskolákon is fel kell készíteni.

Az alapítványnak kézikönyve is debütál a rák idei világnapján: a 48 oldalas kiskönyv érintetteknek szól, internetről is letölthető, kórházakba is el szeretnék juttatni. Ebben gyakorlatilag minden szerepel, amit egy érintettnek érdemes tudnia. A civil szervezet általános és középiskolákban is tart foglalkozásokat, munkatársai a témáról közvetlenül is beszélgetnek a fiatalokkal. Ez is segíti azt, hogy a betegség megelőzését segítő HPV elleni oltás egyre ismertebb legyen, a fiatalok egyre nagyobb arányban kérjék azt. Nálunk ez az arány 80 százalék körüli, ami nagyon szép eredmény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra