Drasztikusan csökkent a franciák férfiassága

Egy kutatás szerint, a francia férfiak spermaszáma 1989 és 2005 között mintegy egyharmadával lecsökkent. A Human Reproduction című lapban megjelent tanulmány több mint 26 ezer francia férfi vizsgálata után jutott erre a meglepő eredményre.

Amint arról a tanulmány egyik szerzője, dr. Joelle Le Moal beszámolt, az egy milliliterre eső spermaszám 32,3 százalékkal csökkent, a megfelelő formájú hímivarsejtek száma azonban még ennél is nagyobb arányban, 33,4 százalékkal esett vissza a fenti időszakban. Bár az átlagos spermamennyiség még így is a termékenységhez szükséges mértéken belül maradt, a kutatók szerint érdemes utánajárni a jelenség okának.

Dr. Allan Pacey, a Sheffield Egyetem szakembere úgy véli, a 73,6 millióról 49,9 millió / milliliternyire csökkent spermaszám még nem kell, hogy aggodalomra adjon okot, hiszen 15 millió / milliliternyi sperma is elegendő még a gyereknemzéshez. Ugyanakkor Richard Sharpe professzor, az Edinburgh Egyetem szakembere azt feltételezi, hogy a modern életmód, étrend, valamint a környezeti hatások a felelősek mindezért, ezért nem szabad szemet hunyni a jelenség felett.

Az egy éven át tartó kutatás során a szakemberek olyan 18 és 70 év közötti férfiak spermáját vizsgálták meg, akiknek párja meddőségi kezelésen vett részt petevezeték-elzáródás, vagy a petevezeték hiánya miatt. A vizsgálat körülményeiből adódóan azonban az életkoron túl egyéb tényezőket, mint a dohányzás vagy a testsúly, nem vettek figyelembe a szakemberek, noha köztudomásúan ezek is befolyással lehetnek a hímivarsejtek számára és minőségére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra