Új fájdalomcsillapító csillapíthatatlan fájdalomra

A tengeri csigák mérgéből és afrikai növényekből kivont molekulák mintájára queenslandi kutatók szájon át szedhető gyógyszert fejlesztenek ki a krónikus fájdalom csillapítására.

Neuropátiás fájdalom (tehát az idegrendszer sérüléséből adódó fájdalom) kezelésére lesz alkalmas az új szer.

Jelenleg csak minden harmadik beteg esetében hoznak enyhülést az eddig ismert hatóanyagok, ráadásul mindegyiknek súlyos mellékhatásai vannak és csak három hét elteltével válik észrevehető a hatás.

David Craik professzor és Dr. Richard Clark, a Molekuláris Biotudományi Intézet munkatársai most több mint 200 ezer dollár támogatást kaptak a Nemzeti Egészségi és Orvosi Kutatótanácstól (NHMRC), hogy kísérleti tapasztalataik alapján terméket állítsanak elő. Az általuk előállított molekulán végzett megfigyelések azt mutatták, hogy hatásos a neuropátiás fájdalmakra állatok esetében.

A tengeri csiga mérgéből kivont peptidekre (apró fehérjékre) nemrég figyeltek fel a tudósok, ugyanis nagy pontossággal hatnak a fájdalom központjára, és nincsenek komoly mellékhatásaik. A problémát az okozta, hogy hamar lebomlanak a szervezetben. Craik professzor és Dr. Clark létrehoztak egy körkörös peptidet, melyet Craik professzor az ibolyákhoz hasonló növényekben fedezett fel.

"Az adatok birtokában találhatunk majd kereskedelmi partnert, hogy a molekulát tablettává fejleszthessük a fájdalomtól szenvedők számára" - mondta Dr. Clark.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!