Szándékos volt? Jobban fáj!

A fájdalomérzet erősen függ attól, hogy mit gondolunk az okozójáról - állítják a Harvard Egyetem kutatói.

A kísérletben jóval erősebb fájdalmat éreztek azok a résztvevők, akik úgy gondolták, hogy a tudósok szándékosan okoztak nekik fájdalmat, mint azok, akik véletlen balesetnek hitték a sérülést. Ezen kívül ez utóbbi csoport idővel hozzá is szokott a fájdalomhoz, a másik csoport tagjai azonban minden egyes sérülésnél ugyanakkora fájdalmat éreztek.

Régóta tudjuk, hogy mentális állapotunk komolyan befolyásolhatja a fájdalomérzetet, a mostani kutatás során azonban kiderült az is, hogy a fájdalom forrásának mibenléte is hatással lehet a mi fájdalomérzésünkre.

"Kutatásunk során egyértelműen bizonyítottuk, hogy két hasonló intenzitású fizikai sérülés nagyobb fájdalmat okoz annak, aki úgy gondolja, a sérülést szándékosan okozták" - nyilatkozta Kurt Gray, a kutatás vezetője. "Így ha valaki egy szúnyogot próbál meg leütni az arcunkon, azt kevésbé érezzük fájdalmasnak, mintha valaki csak úgy simán pofon vág."

"Agyunk szociális környezetünktől függően választja ki a fájdalom forrásának szándékait. Egy szándékosan okozott sérülés teljesen mást jelent ugyanis, mint egy véletlen baleset következtében fellépő fájdalom" - nyilatkozta Mr. Gray.

A kísérlet során a 48 önkéntest párokba rendezték, és egy kis szobába ültették. A pár egyik tagjának kellett a fájdalmat okozni, apró elektromos impulzusok formájában, a másiknak pedig elviselni azt. A fájdalmat okozók minden esetben választhattak, hogy szeretnének e fájdalmat okozni, vagy nem. Az esetek egyik felében az eszköz csak akkor indította az impulzust, amikor arra utasítást kapott, a másik felében pedig csak akkor, amikor arra nem kapott utasítást. A sérülések elszenvedői minden esetben tudtak róla, hogy párjuk fájdalmat akar nekik okozni, vagy pedig csak véletlenül okozott nekik fájdalmat.

A hasonló erejű impulzusok ellenére az alanyok minden esetben nagyobb fájdalmat éreztek akkor, amikor úgy hitték, szándékosan okoznak nekik fájdalmat.

"Ha úgy hisszük, a fájdalom csak egy véletlen baleset eredménye, akkor testünk nem próbál meg védekezni ellene. Ha azonban szándékosnak gondoljuk, akkor szervezetünk hasonló erősségű fájdalommal figyelmeztet, hogy tegyünk valamit. Ez a mechanizmus valamikor létfontosságú lehetett a túlélés szempontjából" - nyilatkozta Mr. Gray.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!