Postán küldte külföldre a hamis gyógyszereket, lebukott

Elfogtak egy bajai férfit, aki nagy mennyiségű, Magyarországon nem forgalmazott gyógyszerrel üzletelt – ismertette a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Asztma elleni szereket, nyugtatókat és erős fájdalomcsillapítókat szerzett be nagy tételben, majd csomagküldő szolgálatokon keresztül továbbértékesítette azokat egy férfi, akit a napokban vettek őrizetbe a Bajai Rendőrkapitányságon, gyógyszerhamisítás gyanúja miatt. Vevői többnyire külföldön éltek.

Több mint félmillió tablettát és 4 millió forintot találtak nála

A tájékoztatás szerint a rendőrök egy csomagfeladást követően kapták el a férfit, akinél 90 ezer tablettát találtak. Emellett az általa használt lakásokban és egy bérelt garázsban, kartondobozokba csomagolva további 479 990, hazai forgalomban nem kapható, pszichotróp hatású tablettát, 830 üvegnyi gyógyszert találtak – a nyomozók természetesen ezeket is lefoglalták.

A házkutatás során csaknem 4 millió forint készpénzt is találtak, ezt szintén elkobozták a rendőrök. A 61 éves férfit kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

„Minden gyógyszert hamisítanak, amire van kereslet”
A világon az antibiotikumokat és a malária ellenes készítményeket hamisítják a legtöbbet, itthon azonban némiképp más a tendencia. Szakértő beszélt tapasztalatairól.

Kiemelt képünk forrása: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság / police.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!