Minél drágább a placebo, antul eredményesebb

A placebóhatás érdekes aspektusát tárta fel egy amerikai tanulmány. A drágább patikaszerekben jobban bízunk.

Dan Ariely, az észak-karolinai Duke Egyetem viselkedéskutatója kollégáival 82 önkéntes részvételével végzett kutatásokat. Mindannyian könnyebb elektrosokkot kaptak, aztán fájdalomcsillapítót ajánlottak nekik.

A kísérleti személyek fele olyan tájékoztatást kapott, hogy egy újonnan felfedezett, 2,50 dollárba (435 forint) kerülő tablettával csillapíthatja fájdalmát. A többieknek tízcentes (17 forint) pirulát kínáltak. Tudtán kívül természetesen mindkét csoport "placebót", azaz hatástalan tablettát vett be.

Azok, akik azt hitték, hogy drága gyógyszert nyeltek, 85 százalékban állították, hogy másodjára kisebb fájdalmat éreztek, míg az olcsó tablettával "gyógyszerezetteknek" csupán 61 százaléka tapasztalta így.

Az eredmény egybevág azokkal a korábbi megfigyelésekkel, hogy az emberek többre tartják a drágább dolgokat. Ám Ariely úgy véli, hogy ez a "placebóhatással" kombinálva mégis figyelemre méltó. "Hogyan adhatunk az embereknek olcsóbb vagy generikus gyógyszereket, ha úgyis azt gondolják, hogy nem használnak?" - tette fel a kérdést a tudós.

A placebót vagy cukortablettát a gyógyszerek hatásának ellenőrzésére használják a kutatók. A latinból átvett szó eredeti jelentése "tetszeni fogok" vagy "kedvében fogok járni".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!