Mikor van szükség gyors fájdalomcsillapításra?

A fájdalom az egyik leggyakoribb oka annak, ha egy páciens orvoshoz fordul. Kutatók becslése szerint a fájdalom kezelése csak az Egyesült Államokban évente 560-635 milliárd dollár összegű költséget ró a társadalomra, ha a kezelési költségek mellett a hiányzó munkanapokat és a kieső béreket is beleszámoljuk.

Mivel a fájdalom szubjektív érzés, minden ember másként reagál rá, ezért elég nehéz meghatározni, körülírni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1986-ban adta ki a fájdalom kezelésére vonatkozó ajánlását, amelyben felállította az úgynevezett fájdalomlétrát. A modell elsősorban a daganatos megbetegedésben, krónikus fájdalomtól szenvedő betegek fájdalomcsillapításának lépcsőfokait határozta meg, és megjelenésekor hatalmas sikert aratott. A fájdalomlétra alapvetően az intenzitása alapján határozza meg a fájdalmat, pedig ez csak egyetlen tényező a sok közül, amellyel körül lehet határolni az érzést.

Az orvostudomány rohamléptékű fejlődése miatt azonban ma már sokan idejét múltnak tartják a fájdalomlétrát, hiszen azt nem veszi figyelembe, hogy a fájdalomnak különböző típusai vannak, más például a zsigeri fájdalom, ami a szerveinkben jelentkezik, más a neuropátiás fájdalom és más a nocipetitív, vagyis közönséges fájdalom érzése is, amikor például megvágjuk, megégetjük magunkat.

Az akut fájdalom általában vény nélkül kapható gyógyszerekkel enyhíthető
Az akut fájdalom általában vény nélkül kapható gyógyszerekkel enyhíthető. Fotó: iStock

Mikor jelez bajt a fájdalom? Részletek itt.

A különböző fájdalomérzésekkel orvoshoz forduló betegektől azt szokták kérni, hogy vezessenek fájdalomnaplót, hogy közelebb kerülhessenek a fájdalom okához. Ilyenkor a páciens mindennap egytől tízig terjedő skálán pontozza az érzést, valamint leírja azt is, hogy milyen tevékenységeket folytatott az adott napon. Ezzel az egyszerű módszerrel az orvos és a beteg is pontosabb képet kap a fájdalom típusáról, és természetesen így a megfelelő gyógymódot is könnyebb kialakítani.

A diagnózis felállítása

A diagnózis sokszor függ a beteg szubjektív leírásától, és bár többféle skála is létezik a fájdalom mérésére, mégsincs egyetlen objektív mérce, így az orvos általában a fájdalom története alapján határozza meg a gyógymódot.

A fájdalmat a következő formákban lehet leírni:

  • karaktere alapján, például égő, csípő vagy szúró;
  • hol érzi a beteg a fájdalmat, csak egy pontból vagy sugárzik-e;
  • mikor érzi jobban, mikor kevésbé;
  • a nap folyamán mikor jelentkezik;
  • hogyan hat a napi tevékenységre, mennyire befolyásolja a hangulatát.

A fájdalom további mutatói:

  • nyugtalanság;
  • sírás;
  • nyögés;
  • grimaszok, fájdalmas arckifejezés;
  • szociális érdektelenség;
  • bolyongás;
  • étvágytalanság;
  • alvásproblémák.

A kezelőorvos ezek alapján már pontosabban be tudja határolni, hogy mi okozhatja a panaszokat és a fájdalomcsillapításra is hatékony megoldást tud javasolni.

Az akut fájdalom kezelése

Hirtelen bekövetkező, akut fájdalom esetén, mint amilyen például a fejfájás, fogfájás, ízületi fájdalom általában vény nélkül kapható, nem-szteroid gyulladáscsökkentőket szoktak ajánlani a háziorvosok és a gyógyszerészek. Ezek általában szájon át szedhető kapszulák, amelyek az emésztőrendszeren keresztül szívódnak fel. A gyógyszert mindig pontosan a betegtájékoztatóban leírtaknak, vagy az ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által elmondottaknak megfelelően szedje.

Gyors fájdalomcsillapításra lehet szükség fejfájás , fogfájás, menstruációs fájdalom esetén, viszont hosszú távon egyik fájdalomcsillapító szedését sem javasolják a szakemberek.

Forrás: Practical Pain Management , Medical News Today

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!