Meglepő felfedezés a kannabiszról

A fájdalomcsillapítás céljából szívott kannabisz - a hasis és a marihuána - adagolásával vigyázni kell, figyelmeztetnek amerikai kutatók; nagy mennyiségben ugyanis nem, hogy nem csökkentik, hanem kimondottan fokozzák a fájdalmat.

A kannabisz fájdalomcsillapító hatása régóta ismert, több országban engedélyezik is orvosi célú használatát. A lényeg azonban a mennyiség - figyelmeztetnek a Kaliforniai Egyetem kutatói, akik az Anesthesiology című szaklapban számoltak be vizsgálatuk eredményéről.

Azt állapították meg, hogy a mérsékelt kannabisz-fogyasztás csökkenti a legnagyobb mértékben a fájdalmat, a nagyobb mennyiség viszont növeli. A vizsgálat során 15 egészséges embert teszteltek, akiknek a bőre alá kapszaicint - a csilipaprika "erejét" adó kémiai anyagot - fecskendeztek.

Ezután marihuánát szívattak velük, de voltak olyanok is, akik csak placebót kaptak.

Öt perccel később még nem érezték a fájdalomcsillapító hatást, függetlenül attól, hogy mekkora dózist tartalmazott a cigaretta. De 45 perccel a kapszaicin-injekció után már sokkal jobban voltak azok, akik kisebb adag marihuánát kaptak, míg a nagy adagot elszívók fájdalma megnőtt - bár az is igaz, hogy jobban "lebegtek", mint az előbbiek.

A kutatást vezető Mark Wallace szerint a vizsgálat eredménye segíthet abban, hogy megfelelően alkalmazzák orvosi célokra a kannabiszt. Mások viszont attól tartanak, hogy az egészséges önkénteseknél a kannabisznak nem olyan a hatása, mint a rákbetegeknél vagy a szklerózis multiplexben szenvedőknél, akiknél leginkább használják a kannabiszt a fájdalom csökkentésére - jó eredménnyel. Ezek a szakértők azt szeretnék, ha a kutatást szélesebb körben is elvégeznék, méghozzá kimondottan ezeken a betegeken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!